Állami engedély kell az internetes szerencsejátékhoz

2013. június 26. 14:04

Az Országgyűlés csütörtökön megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját és állami koncesszióhoz kötött valamennyi, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.

2013. június 26. 14:04

A magántársaságok így a jövőben öt évre kaphatnak engedélyt az internetes sportfogadás-szervezésre, ami után játéktípusonként évi 100 millió forint koncessziós díjat, továbbá kéthetente játékadót, negyedévente pedig felügyeleti díjat kell fizetniük. Az állami szerencsejáték-szervező alanyi jogon vehet részt mindhárom online tevékenységben. A képviselők 235 igen szavazattal 69 nem ellenében fogadták el az erről szóló törvénymódosításokat, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezett.

Az elfogadott változtatások értelmében az érintett társaságoknak ellenőrizniük kell a regisztrálók adatait, a 18 éven aluliak jelentkezését el kell utasítaniuk, az engedéllyel nem rendelkező online szervezők oldalait pedig a hírközlési szolgáltatóknak blokkolniuk kell. A koncessziós engedélyek, illetve koncessziós jogok kiadásáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dönt. Az engedélyek és koncessziós szerződések legfeljebb öt évre szólhatnak, de számuk nem korlátozott. Az idei évi költségvetésre vonatkozó módosítás alapján a koncessziós díj 2013-ban – a teljes évre vetítve – játéktípusonként 100 millió forint.

A távszerencsejáték játékadója a tiszta játékbevétel – vagyis a befizetett tétek és a kifizetett nyeremények különbségének – 20 százaléka, míg a szerencsejáték-felügyeleti díj a bevétel 2,5 százaléka, de legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint. A játékosoknak a legális internetes szerencsejátékból származó jövedelem után nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A kormány tavaly ősszel 10 milliárd forintos bevételt várt az online szerencsejáték új szabályozásától.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kornél
2013. július 31. 20:13
ide nem kell semmiféle engedély lehet nyugodtan játszani kikapcsolódni egy picit http://clicktrack27.com/?a=937&oc=56&c=231&s
hümmögő
2013. június 26. 14:56
Mi lesz a külföldi on-line játékokkal? Ők is fizetnek a magyar szerencsevadászok után? Mi a cél tisztelt és nagyon elvetemült kormányunk? Újabb adó? Újabb új adó? Mit találtok még ki? A bevételetek nulla lesz, ezt már élből mondom, mert senki sem fog magyar szerverről ilyet üzemeltetni! Hm!
Akitlosz
2013. június 26. 14:49
Na és ha valami kártyajáték, de nem szerencsejáték? Például az ultimó, bridzs, tarokk? Ezeket lehet vagy nem lehet pénzben játszani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!