Varga: A magyar az egyik legnagyobb újjászülető nemzet

2013. június 04. 20:34

A nemzeti összetartozás napja élő bizonyítéka lett annak, hogy a magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen a csillaghegyi országzászlónál kedden.

2013. június 04. 20:34
A tárcavezető beszédében felidézte, hogy a trianoni döntéssel a jelentős lakosságbeli és területi veszteségek mellett a gazdasági veszteségek is szinte megsemmisítő hatást gyakoroltak ország működésére. Kifejtette: Magyarország elvesztette termőföldjei 67 százalékát, erdei 88 százalékát, vasúti hálózatának 62 százalékát, s nyersanyagforrásainak nagy része is Erdély és Felvidék területén maradt. Azt mondta, hogy a trianoni döntés közel 93 év történelmét, gazdasági és társadalmi életét meghatározta, „máig ható sebet ejtett”.
 
Varga Mihály jelezte: Európában nincs még egy olyan nemzet, amely hasonló veszteségeket szenvedett volna el, mint a magyarok, ezért nem is érzik át a Trianon okozta tragédiát. Hangsúlyozta: szembe kell nézni az igazságtalansággal, és meg kell találni a közös megoldásokat, amelyekre évtizedekig nem volt válasz.
 
A miniszter szerint előremutató válasz, amikor „következetesen kiállunk a határainkon túl élő magyarság jogaiért, nem teszünk engedményeket, ha nemzeti érdekeink védelméről van szó és amikor nyugodtan vállaljuk, hogy az unión belül is a nemzetek Európájában gondolkodunk”. Hozzátette ugyanakkor, hogy gyakorlati válaszokra is szükség van az ország céljainak eléréséhez, „ami nem lehet más, mint egy olyan gazdasági és társadalmi értelemben is sikeres ország megteremtése, amely képes érdekeink érvényesítésére, céljaink megvalósítására, és amelyre büszkén tekinthet minden magyar, határainkon kívül és belül egyaránt”.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. június 05. 09:58
Ne magyarkodj Misi, akkor amikor a bandád ünnepel ezen a napon! Különben is, neked nem áll jól.
IgazságosIzomViktor.
2013. június 05. 07:53
Ühü.Mink már a legnagyobb újjászületők is vagyunk.Komolyan mondom ezek másik bolygón élnek...
nyugalmazott tanár
2013. június 05. 07:42
Varga: A magyar az egyik legnagyobb újjászülető nemzet A hazai nemzetgyalázó, balliberális csürhe számára ennél riasztóbb hírt el sem lehet képzelni.
incze
2013. június 05. 02:23
Nem kéne ez a kurva nagy újjászületés. Megelégednénk egy pár százaléknyival, ha érti a HAZDASÁGI miniszterúr , mire gondolok. Ha ez a szürke farok is most előjön az NGM-viagrával, mint a pöttyös valagú, akkor tényleg itt a vég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!