A KDNP szerint mindenki nyer a köznevelési törvénnyel

2013. szeptember 04. 13:01

Harrach Péter szerint összességében az egész társadalom nyertese a köznevelési törvénynek, hiszen tagjai egészségesebbek lesznek, és visszaszoríthatóvá válnak a deviáns jelenségek.

2013. szeptember 04. 13:01

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a gyermekek, a pedagógusok, a családok és a társadalom egésze nyertesei a köznevelési törvénynek. Ezt Harrach Péter frakcióvezető mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus rámutatott: a köznevelési törvény rendet teremt az iskolák életében, és a változások nyertesei a gyermekek. Kifejtette: nőtt az esélyegyenlőség, az állami fenntartásba vétellel az elmaradott térségben lévő iskolák is lehetőséget kapnak a színvonal emelésére. A Nemzeti alaptantervnek (nat) köszönhetően a gyermekek tudása egységes, átfogó és korszerű lesz – mondta, majd kiemelte az erkölcstan- és hittanoktatás bevezetését, nevelésre gyakorolt hatását.

Harrach Péter a nyerteseket sorolva szólt még arról is, hogy sok családnak jelentenek segítséget a délutáni foglalkozások, míg a pedagógusoknak a törvény kiszámítható életpályát és szakmai támogatást jelent a pedagógiai szabadság megőrzése mellett. Összességében a társadalom egésze nyertese a törvénynek, hiszen tagjai egészségesebbek lesznek, és visszaszoríthatóvá válnak a deviáns jelenségek. 

Kitért továbbá arra, hogy nem történt tömeges pedagógus-elbocsátás, amivel sokan riogattak, és nem zártak be egyetlen iskolát sem, megvan ugyanakkor a lehetősége annak, hogy az előző kormány alatt bezárt intézmények újrainduljanak. Harrach Péter arról is beszélt, hogy a tanévkezdés jó hangulatát „többszólamú kórus” próbálja elrontani. Ennek egyik szólamát az örök pesszimisták szólaltatják meg, míg a másikat az ellenérdekeltek, akik között ott lehetnek a megszüntetett „tankönyvbiznisz” képviselői, a harmadik szólam képviselői pedig az ideológusok, „akiknek feláll a hátán a szőr, ha rendezett világgal találkoznak”.

Michl József országgyűlési képviselő kiemelte: újra megerősítették, hogy mi az a minimális tudásszint, amit minden iskolába járó gyermeknek el kell érnie. A pedagógus-életpályával összefüggésben arról szólt, hogy az idei tanévtől indul a pedagógusok minősítési rendszere is, amelynek során a bértáblán felsőbb fokozatba léphetnek. Az első szakasz 2018-ban zárul, azok, akik most a Pedagógus 1 fokozatba kerültek eddig biztosíthatják továbblépésüket. Hozzátette: az új munkarendnek köszönhetően az eddigi 28 órához képest 22-26 óra között lehet az az óraszám, amit az iskolában töltenek a pedagógusok a gyerekekkel, ez pedig azt jelenti, hogy további pedagógusokra is szükség lehet az intézményekben.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. szeptember 04. 15:45
Na ezek is jégre vitték rendesen a pocakos kandisznót,naponta fog ezért oboázni,annyira dedós az egész történet,hogy igazán hülye aki ezt képes volt benyalni!Még a már most jelentkező hibáit is benne hagyták a barmok.
vidorka
2013. szeptember 04. 15:26
No a szegény magyar ifjúság majd újra a pap bácsiktól kapják első szexuális élményüket? ....vagy valamelyik KDNP-s politikustól?
aharoni
2013. szeptember 04. 15:17
Péter, te magad vagy a deviancia a tömjénes-pedofil, mások életébe belekontárkodó bagázsoddal együtt.
honphibu
2013. szeptember 04. 15:17
Ha Harrach tisztában lenne a deviencia jelentésével, tudná, hogy pont a KDNP maga a deviancia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!