Pokorni népszavazást kezdeményez a Normafa fejlesztéséről

2013. szeptember 19. 09:55

A XII. kerület fideszes polgármestere az M1 Az este című műsorában elmondta: körülbelül egy évig tartó Natura 2000-es vizsgálatok után derül majd ki, mit lehet csinálni a Normafán. Ezt követően pedig a kerület lakosait is megkérdezik majd a fejlesztésről.

2013. szeptember 19. 09:55

A polgármester az M1 Az este című műsorában szerdán azt mondta: a Normafa fejlesztését megelőző Natura 2000-es vizsgálatok egy évig tartanak, ennek eredménye nyomán fogják kijelölni például az új sípályák helyét. A vizsgálatot az ötletek, igények felmérése, megvalósíthatósági tanulmány és egyeztetések követik.

Ha mindez megtörtént és pontosan látható, hogy a természetvédelmi szabályok figyelembe vételével mit lehet csinálni – folytatta Pokorni Zoltán –, akkor azt javasolja, hogy legyen népszavazás a kerületben arról, hogy az ott élők az ismert szabályok és feltételek mellett akarják-e a beruházást. A végső szót a hegyvidékiek mondják ki – tette hozzá. A helyi népszavazásról szóló javaslatról a jövő héten dönthet a kerület képviselő-testülete.

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2013. szeptember 19. 17:53
Aztán meg ez a botrányos Pokornyí majd kikönyörög Orbántól egy bálnanveldét a hegy tetejére, hogy legyen akiket oktasson az ő egyedi metodikája szerint. Ő lesz a BALNEOLÓGUS, - de csak ott, mert egy gyógyfürdőből elzavarnák, ha elgondolásait kezdené feszegetni.
kjkj945
2013. szeptember 19. 14:22
http://hu.wikipedia.org/wiki/Normafa Devecseri Gábor pár soros verse olvasható. „Normafa, Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben, Ünnepi hegymászók vig dala szállt körüled, Normafa, Majdanidőn lombod közt éled az ének, Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”
Forsz
2013. szeptember 19. 13:47
Na, Pokorni komám, olvasd és lásd, micsoda kiváló ötlet a népszavazás. Itt epeömlik pl. a vidéki seggfej, aki talán azt sem tudja hol van a Normafa és mi is az. Aztán itt van a politikai gyűlölködőn át a magával mit kezdeni nem tudó grafomániás is. Hogy mi volt a Normafa, azt azért nagyjából még tudjuk. Hogy mit szeretnénk oda újra, azt pedig már évtizedek óta hiába mondogattuk. Végre mozdul valami; végre rendeződni látszik az elhanyagolt, lepusztított gyönyörűség, a budapestiek hegyvidéke. Nehogy elkúrd Pokorni!
Obulus
2013. szeptember 19. 13:16
A Normafa nem csak a helyieké, a 12. kerületé. Mint ahogy a Városliget sem a 14. kerületé, az immár Kossuth szobor nélküli Kossuth-tér sem az 5. kerületieké, hanem az egész városé. Ha népszavazás dönt a Normafáról, akkor az ne kerületi, hanem budapesti kiterjesztésű legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!