A Jobbik szerint máris feladta a rezsiháborút a kormány

2013. október 19. 15:25

A radikális párt szerint az élelmiszer is a rezsi része, és hiába csökkenti a kormány a gáz, a villany és a víz díját, ha az így megspórolt pénzt elviszik a magas élelmiszerárak.

2013. október 19. 15:25

A Jobbik szerint a kormány azzal, hogy a 2014-es adótörvényekben nem szerepelteti az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, már fel is adta a meghirdetett rezsiháborúját, hiszen a magas élelmiszerárak „elviszik” a rezsicsökkentés kedvező hatásait. Apáti István úgy fogalmazott: „Ahogy 2010-ben sem történt forradalom, úgy most sincs, és jövőre sem lesz rezsiháború”. 

Azt mondta, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentése az ebbe bevont termékek körétől függően akár 70 milliárd forintos bevételkieséssel is megoldható lenne, miközben a kormány az elmúlt időszakban 90 milliárd forintot költött irodaszerek, gépjárművek, informatikai és kommunikációs eszközök beszerzésére. Annak ellenére – tette hozzá –, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még 2010-ben ezen termékek teljes beszerzési tilalmát hirdette meg. Csak be kellene tartani a kormányfő ígéretét, és lenne fedezet az áfacsökkentésre – mondta.

Hangsúlyozta: a Jobbik szerint az alapvető élelmiszerek megvásárlása is a rezsi része, ráadásul ez teszi ki egy család havi költésének a legnagyobb részét, ezért a kormány hiába csökkenti a gáz, a villany és a víz díját, ha változatlanul magasan hagyja az élelmiszerárakat. Apáti István kiemelte: mindenképpen benyújtanak az áfacsökkentésről szóló módosító indítványokat a jövő évi költségvetéshez és az adótörvényekhez, és remélik, hogy a kormány támogatja majd ezeket.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2013. október 20. 19:24
Ha az adómorál nem azon a szinten lenne országunkban ahol jelenleg elhelyezkedik, akkor nem lenne szükség az ÁFA ilyen magas szinten tartására. Kapásból tudnék felsorolni a környezetünkből olyan vállalkozásokat, akik kb a vevők, vagy a szolgáltatást igénybe-vevők 2-3 százalékának adnak számlát ezzel nem csak az államot, hanem a vevőjüket is becsapva, mert természetesen ÁFÁ-s árat fizettetnek számla nélkül is.
Felebarát
2013. október 20. 07:17
van egy termék egység ára 120 euro...áfával szállitással együtt szerintetek holl a legdrágább eu 18 országa között??????????????
Fülig Jimmy
2013. október 19. 19:22
Csak a szellemi kihívásokkal küszködő narancs agyhalált lábon hordó nem veszi észre mekkorát hazudik a félhülye kormánya?!Magyar polgárok zsebe bánja a narancsos távhők 100 milliárdos kompenzációját!Komplett idióták vezetik az országunkat!Lopnak,csalnak,hazudoznak!
kjkj945
2013. október 19. 18:22
„Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” (Bethlen István a nyilasoknak az Országgyűlésben)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!