Együtt-PM: Elvesztette az állását a pártnak nyilatkozó férfi

2013. december 30. 12:58

Elveszítette az állását az a központi vásárcsarnokban takarítóként dolgozó férfi, aki az Együtt-PM szövetségnek nyilatkozott az egykulcsos adóról és az őt foglalkoztató cégnél tapasztalt szabálytalanságokról – hangzott el a pártszövetség hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

2013. december 30. 12:58

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: elképesztő és egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy bárkit azért rúgjanak ki a munkahelyéről, mert elmondta a véleményét. A párt ezért jogi segítséget nyújt a férfinak.

Juhász Péter felidézte, hogy az Együtt-PM stábja filmet készített az egykulcsos adóról, aktivistáik november végén ehhez gyűjtöttek véleményeket a nagycsarnokban, nem tudva, hogy a piac nem közterület. Amikor a biztonsági őrök ezt közölték velük, abbahagyták a forgatást, és vállalták, hogy a képsorokat nem mutatják be.

Néhány nappal később visszamentek, hogy a csarnokban takarító Lakatos Attilával – aki munkakörülményeikről is beszélt – újravegyék a felvételt. Ekkor derült ki, hogy már nem dolgozik ott.

Lakatos Attila a sajtótájékoztatón elmondta: nyilatkozata miatt még aznap este kirúgták. Beszámolója szerint a munkáltatója szóban elismerte, hogy a videofelvétel miatt veszíti el állását, ugyanis arról beszélt, hogy 6 órára vannak bejelentve, de 16 órát dolgoznak, és a bérük egy részét feketén kapják meg.

A férfi papíron végül közös megegyezéssel távozott, mivel állítása szerint az őt foglalkoztató cég csak így volt hajlandó kifizetni járandóságait, neki pedig kellett a pénz. Hozzátette: előzőleg hiába kérte, hogy adják írásba felmentésének okát.

Juhász Péter ezzel kapcsolatban újságíróknak azt mondta: a kényszer hatására létrejött megállapodásokat semmisnek kell nyilvánítani, ezért ügyvédet szereztek a férfinak és bírósághoz fordulnak, szeretnék elérni, hogy Lakatos Attila visszakapja az állását.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
talán
2013. december 31. 13:48
Juhász Péter! Alkalmazzátok a pártotokban a fiatalembert, egy roma, aki napi 16 órát dolgozik az már sztahanovista.
tunde04
2013. december 31. 07:47
" az Együtt-PM stábja filmet készített az egykulcsos adóról, aktivistáik november végén ehhez gyűjtöttek véleményeket a nagycsarnokban, nem tudva, hogy a piac nem közterület." és ezek akarnak jogi segítséget adni!? na, akkor ez a fiú soha sem kapja vissza a munkahelyét!
Trianon
2013. december 30. 21:35
"Együtt-PM: Elvesztette az állását a pártnak nyilatkozó férfi" Áprilisban már igy fog szólni a hir Külön-PM: Elvesztette a választásokat a libatenyésztőket kifosztő Libatolvaj :)))))))))))
Trianon
2013. december 30. 21:34
Monkey vagy melyik majom ad minuszokat a hozzászólásaimra? Remélem előbb üt meg a guta mint utóbb:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!