Gyurcsány: Orbán miatt mennek külföldre

2014. január 21. 16:14

„Spontán népgyűlés szervezésében sajnos nincsen nagy tapasztalatom” – mondta Gyurcsány Ferenc Debrecenben, ahol több százan voltak kíváncsiak a volt miniszterelnökre.

2014. január 21. 16:14

Idén ősszel új polgármester kell Debrecennek. Az nem hátrány, ha diplomás - kezdte a fórumát Debrecenben Gyurcsány Ferenc, amit az Aranybika szálló előcsarnokában kellett megtartani a nagyszámú érdeklődő miatt. A volt miniszterelnök spontán népgyűlésként jellemezte a fórumot, aminek a végére elordította a hangját.

Gyurcsány szerint nehéz felmérni azt, hogy mit szeretnének az emberek, mert már a privát beszélgetéseken se nagyon mernek őszintén beszélni. A volt miniszterelnök elmondta, hogy tudna vitatkozni a koalíciós partnereivel bizonyos témákban, de abban közös a céljuk, hogy felelősen és szabadon egy nyugodt, normális, néha kicsit unalmas országot teremtsenek. Szerinte az összefogás az országnak lesz jó, és ő nem fog kihátrálni ebből, nem fog kirívó lenni.

A DK vezetője szerint nem kell senkinek szégyellnie azt, ha elmegy külföldre, és ez Orbán miatt van, nem a baloldal előző nyolc éve miatt. Abban a korszakban egyetemet építettek, most Orbán stadiont. Sőt még a gyed extráról is azt gondolja az exminiszterelnök, hogy ő vezette be. Gyurcsány szerint az összefogás nyerni fog a választásokon, azonban ő a kormánynak nem lesz tagja.

Összesen 246 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. január 22. 10:06
"nem kell senkinek szégyellnie azt, ha elmegy külföldre, és ez Orbán miatt van, nem a baloldal előző nyolc éve miatt" Ezt tudná valaki értelmezni mit akart mondani, mert úgy értelmetlen ahogy?
atila68
2014. január 22. 10:00
Előre meghirdetett spontán népgyűlés. AHHA!
csuka
2014. január 22. 09:31
"Gyurcsány: Orbán miatt mennek külföldre" Így sokkal pontosabb: Gyurcsány és Orbán miatt mennek külföldre Így meg méginkább: A bolsevik, maffiózó, ügynökpártok miatt -amelyek 24 év alatt tönkretették az országot- mennek külföldre.
atila68
2014. január 22. 09:11
Diplomád meglett már Ferenc?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!