Ingyenes fogászatot ígér a Jobbik

2014. január 16. 14:34

A párt szerint a fél ország fogatlanná vált, mert nincs pénze fogpótlásra.

2014. január 16. 14:34

A Jobbik kormányra kerülése esetén minden magyar állampolgár számára ingyenessé tenné a fogászati ellátást, beleértve a fogpótlásokat is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt alelnöke. Azt mondta, Magyarországon drámai a helyzet, mivel az embereknek nincs pénzük, több millióan elszegényedtek, ezért „a fél ország fogatlanná vált”, mert az elszegényedett emberek nem tudják kifizetni a fogpótlások több százezres, olykor milliós költségét. 

A rendszerváltás óta eltelt időszak szégyenének nevezte, hogy Magyarországon a legmagasabb a szájüregi rák által okozott halálesetek száma Európában, emellett pedig nemzetközi összehasonlításban a fogorvosok száma is rendkívül alacsony. A jobbikos politikus felidézte: 1995-ben a Bokros-csomag részeként minden fogászati jellegű beavatkozásért fizetni kellett, 2001-ben az első Orbán-kormány idejében azonban ingyenes lett a fogmegtartó kezelés és a sürgősségi ellátás. Viszont 2012-ben a második Fidesz-kormány úgy döntött, hogy csak 62 éves kortól díjmentes az orvosi munkavégzés – mondta.

Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány az egykulcsos adóval több százmilliárd forintot hagy a legtehetősebb társadalmi rétegeknél, míg a szegényebb emberek ingyenes fogászati ellátására nincs évente néhány tízmilliárd forint állami forrás.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gwrf
2014. január 16. 23:36
ez az ötlet valószínűleg Elődke fejéből pattanhatott ki a Tomcattel való találkozása után
perszekutor
2014. január 16. 18:09
Fidesz - nulla rezsi Maszop and Co. - LÉT (létpénz) Jobbik - ingyen fogászat Schmuk - ingyen temetés, ingyenes utazás LMP - ingyen koszt-kvártély 4K - ingyen cigi, fű és pia Munkáspárt - ingyen repülés, mozi és színház JESZ - ingyen székház és lakásépítés és így tovább... Azonnal be mindegyiket a parlamentbe és jöhet a BAZI NAGY KOALÍCIÓ!!! Lesz itt szép, új világ. A qurva anyátokat, pártok.
Akitlosz
2014. január 16. 17:38
Ez sajnos igaz.
kamasuka
2014. január 16. 17:21
Ki is mondta azt, hogy a Jobbik nem száll be az ígérgetésbe? Ja igen. Vona.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!