Fidesz: Mozgássérült képviselőn gúnyolódnak Gyurcsányék

2014. április 05. 13:24

A Gyurcsány-koalíció végleg megmutatta igazi arcát, amikor fizetett hirdetésben Hirt Ferenc Tolna megyei fideszes képviselő mozgáskorlátozottságán gúnyolódik – jelentette ki a Fidesz szóvivője.

2014. április 05. 13:24
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a baloldal a Sárga Hirdető című Tolna megyei kiadványban a következő szöveggel jelentetett meg hirdetést: „Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít. A már klasszikusnak számító idézet tökéletesen illik Tamási és kistérségének országgyűlési képviselőjére, Hirt Ferencre, aki immár nyolcadik éve a Fidesz helyi bábjaként lézeng a választókerületében.”
 
A politikus szerint a baloldal ezzel nem a Fideszt sérti meg, hanem azt a félmillió magyar állampolgárt, aki valamilyen fogyatékossággal él.
 
A szóvivő megjegyezte, azt már régóta tudják, hogy a baloldal alkalmatlan az ország vezetésére, és azt is, hogy a hatalomért bármire képes. „Képesek voltak lepaktálni még az alvilággal is, (...) bűnözőkkel tartottak kapcsolatot, az MSZP jogerősen elítélt bűnözőket fogad be a kebelébe, és valamilyen szabaduló bulikat is rendez  ilyen alakoknak” – fogalmazott Hoppál Péter, hozzátéve, hogy „Bajnai Gordon Csepelen egy hűtlen kezeléssel gyanúsított helyi szocialistával kampányolt”.
 
„Ugyanakkor az még engem is erősen megrázott, hogy ennél még van lejjebb is” – mondta a Hoppál Péter, aki szerint a szövegből az tűnik ki, hogy a Gyurcsány-koalíció erkölcsi, emberiességi szempontból mára minden kontrollját elveszítette, ugyanis nincs annál embertelenebb és aljasabb eljárás, mint hogy valakit fogyatékossága miatt gúnyolnak ki – tette hozzá a Fidesz szóvivője.
 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. április 05. 18:27
Mit lehet várni egy '''szellemi''' fogyatékostól???
hazug politikusok
2014. április 05. 17:17
Hoppál 4 évig kikiáltottátok a mozgás sérülteket rokkantakat a haza ellenségének olyanokat kényszerítettek felülvizsgálatra aki már a 80-as években végleg leszázalékoltak. Több tízezer rokkant munkavállaló veszítette el a munkáját miattatok.
historiker
2014. április 05. 16:47
Ilyen bázisú csürhétől mi más lenne várható. http://www.youtube.com/watch?v=-ps-bnItTDg
A_Haza Bölcse
2014. április 05. 13:57
"a Sárga Hirdető című Tolna megyei kiadványban" komoly egy sajtótermék lehet ... azt amúgy honnan lehet tudni hogy baloldaliak az elkövetők? azok az ilyesmit nem szokták névvel felvállalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!