Áll a bál a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőjének kinevezése miatt

2014. július 21. 13:14

Szabó Hedviget úgy nevezték ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére, hogy előtte nem hallgatta meg a parlament illetékes bizottsága, pedig ez törvényi előírás. Vadai Ágnes emiatt a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi, ami kormánypárti kezdeményezésre hétfőn délután össze is ül. Az MSZP viszont elfogadhatatlannak tartja az eljárást, ezért nem vesz részt az ülésen. Molnár Zsolt, a bizottság elnöke elmondta: nem az új vezető személyével, hanem az eljárással van a baj.

2014. július 21. 13:14

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a független Vadai Ágnes, miután a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőjét anélkül nevezték ki, hogy megjelent volna az illetékes parlamenti testület előtt. A Demokratikus Koalíció politikusa Orbán Viktor miniszterelnököt és Pintér Sándor belügyminisztert szeretné meghallgatni az ülésen – derül ki az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményéből. Vadai Ágnes hangsúlyozza: a törvény világosan kimondja, hogy a bizottsági meghallgatás a kinevezés nélkülözhetetlen formai előfeltétele.

A képviselő úgy fogalmaz: „nem újdonság”, hogy a kormány minden érdemi ellenőrzés, így a parlament ellenőrző szerepe alól is „ki akar bújni, eddig azonban a törvényes formaságokhoz úgy-ahogy tartották magukat”. Véleménye szerint a jogszabályellenes kinevezéssel a kormány azt is kockáztatja, hogy a szakszolgálatoknál keletkezett információkat nem lehet majd törvényesen, például a bíróság előtt bizonyítékként fölhasználni. A Demokratikus Koalíció követeli a törvényellenes kinevezés visszavonását – írja.

Az MSZP nem megy el az ülésre

Közben a kormánypártok kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, amelyen azonban az MSZP nem képviselteti magát, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy kinevezése után, utólag hallgatják meg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke és egyetlen szocialista tagja hétfőn közleményben tudatta, hogy nem vesz részt a kormánypárti képviselők által kezdeményezett délutáni ülésen. Véleménye szerint a kormánypárti képviselők és a kinevezők felelőssége dönteni, hogy az új főigazgató beiktatása bizottsági előzetes meghallgatás nélkül törvényesnek tekinthető-e.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közölte, a bizottsági üléstől függetlenül tisztázni kell azt is, miként történhetett meg a személycsere a törvényben előírt előzetes meghallgatás nélkül. Molnár Zsolt azt írta, hogy pártja szerint az eljárás elfogadhatatlan. Szabó Hedvig új főigazgató személyével nem szakmai, hanem kinevezését illető eljárási problémák vannak – hangsúlyozta. Ezért nem járulnak hozzá az utólagos – szerintük jogilag értelmezhetetlen – meghallgatáshoz – jelentette ki a politikus.

A Magyar Közlöny pénteki számából derült ki, hogy Szabó Hedviget nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává. Az MSZP már szombaton jelezte, hogy elmaradt a főigazgató bizottsági meghallgatása, ezért Molnár Zsolt levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez azt tudakolva, hogy a tárcavezető javaslatára valóban kinevezték-e Szabó Hedviget.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2014. július 21. 14:08
Mára az OGY és annak bizottságai silány az Orbán-rendszer silány díszletévé és végrehajtójává degradálódtak, amelyek automatikusan megszavazzák a központi akarat bármilyen ötletét, majd annak ellenkezőjét is. Most már a formalitásra is magasan tesznek, hisz megtehetik. Ezért pedig MI MAGUNK vagyunk a felelősek, senki más.
Felebarát
2014. július 21. 13:53
ennyit érnek a bizottságok...vétójuk sincs
Gregorius
2014. július 21. 13:52
Legalább az a manócska, aki a kinevezésről szóló előterjesztést készítette (aláírásra...), megnézhette volna, hogy milyen procedurát ír elő a hatályos törvény.
gross
2014. július 21. 13:51
Furcsa eset, hiszen úgy gondolnám, hogy a hasonló kiemelt pozíciókra jelölteknek kinevezésük előtti parlamenti meghallgatása egy alapvető, magától értetődő, már számtalanszor végrehajtott eljárás. A fideszeseknek is 24 éves gyakorlatuk van már ebben. Mivel magyarázható, hogy valakik ekkorát hibáztak? Valami munkaidőben aknakeresőző és mandineren kommentelgető fidelitasosok vették át a munkát a szakszolgálatnál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!