Az idén 350 ezer rászorulónak segíthet a Mikulásgyár

2014. december 26. 11:08

Több rekordot is megdöntött idén a Mikulásgyár. Zsolnai Endre elmondása szerint idén érkezett a legnagyobb élelmiszeradomány, december 20-án pedig kilencezren látogattak el az 56-osok terén felállított Mikulásgyárba. A jótékonysági sütigyár bevételeiből tűzifát vesznek a rászorulóknak.

2014. december 26. 11:08

Az elmúlt évinél 20 százalékkal több adomány gyűlt össze az idén a Mikulásgyárban, így akár 350 ezer rászorulónak is segítséget nyújthatnak a karitatív akcióban – tájékoztatta a Mikulásgyár főszervezője pénteken az MTI-t.

Zsolnai Endre közlése szerint a jó eredmény annak is köszönhető, hogy az idén ismét több „gyáregységet” működtettek. Az 56-osok tere mellett Budapesten a Mammutban, a biatorbágyi Premier Outletben, illetve a győri ETO Parkban is gyűjtötték az adományokat. Országszerte a Duna House ingatlanirodáit és a Jófogás.hu találkozási pontjait is ideiglenes gyűjtőpontokká „nyilvánították”, így több mint 130 helyen személyesen lehetett leadni az adományokat, a posták pedig ingyenesen fogadták be a Mikulásgyár feliratú csomagokat.

Az adománygyűjtő akció eredménye csak január első hetében válik véglegessé – közölte a főszervező, hozzátéve, hogy a begyűjtött ajándékok túlnyomó többségét már karácsony előtt megkapták a rászorulók, ám januárban is folytatódik az adományok szétosztása.

Zsolnai Endre beszámolója szerint az idén több rekord is megdőlt: december 20-án kilencezren látogattak el az 56-osok terén felállított Mikulásgyárba. Az idén érkezett a legnagyobb élelmiszeradomány is, amely húszezer gyermek egy napi vacsoráját fedezheti. Az idén első alkalommal állítottak fel jótékonysági sütigyárat a Mikulásgyár mellett, amely becsületkasszás formában fatörzsszeleteket és más édességeket kínált. A bevételből tűzifát vásárolnak a rászorulóknak.

Az akció főszervezője felidézte: a statisztikák szerint évente háromszáz ember fagy meg saját lakásában, ők azok a többnyire idős, beteg emberek, akik a szociális ellátórendszerek, a karitatív szervezetek számára többnyire láthatatlanok.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!