Orbán: Meg kell védeni szuverenitásunk bővítését

2014. december 13. 08:12

A következő időszak feladata egy gazdaságilag stagnáló Európában, egy geopolitikailag kiélezett helyzetben megvédeni Magyarország politikai szuverenitását és bővíteni gazdasági szuverenitását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány évzáró rendezvényén péntek este Budapesten.

2014. december 13. 08:12

Orbán Viktor arról beszélt, hogy 2010 és 2014 között megteremtették egy nemzeti, szuverén politika alkotmányos és pénzügyi alapjait. Sikerült beindítani a magyar gazdaságot, a növekedés ma már az egyik legerőteljesebb Európában. Magyarország kitört a megszorítás-elengedés gazdasági körforgásából. Munkába állítottuk Magyarországot – hangsúlyozta a miniszterelnök, kifejtve: 2010-ben 1,8 millió adófizető volt hazánkban, ma viszont már 4,2 millióan járulnak hozzá a közterhekhez, 400 ezerrel többen dolgoznak, mint négy éve, így teljesíthető a kormánypártok által korábban kitűzött „tíz év alatt egymillió új munkahely” program.

Orbán Viktor: európai összevetésben a legnagyobb arányban Magyarországon csökkent a munkanélküliség, és ezáltal vált lehetővé a szegénység csökkentése is hazánkban. Mint mondta: a szegénység ellen munkahelyteremtéssel lehet a legeredményesebben küzdeni. Csökkent az államadósság, méghozzá úgy, hogy közben impozáns mértékben növeltük a közösségi célokat szolgáló nemzeti vagyont – szögezte le. Az infláció nullára csökkent; nőtt a háztartások megtakarítása; közben csökkentettük az adókat, köszönhetően az egyedülállóan alacsony egykulcsos jövedelemadót a családi kedvezményekkel ötvöző adórendszernek – sorolta az eredményeket a miniszterelnök.

A bankok elszámoltatásának eredménye az, hogy 1000 milliárd forint kerül át a bankoktól a magyar családokhoz, az intézkedéssorozat hozzávetőlegesen 5,2 millió ember életét könnyíti meg – tette hozzá.

2015-től kezdődően nem kisebb céljaink és feladataink vannak – folytatta Orbán Viktor. Meg kell védeni a gazdasági szuverenitásunk kiterjesztésével elért eredményeinket, a rezsicsökkentést, az energiapolitikánkat csakúgy, mint a versenyelőnyünket biztosító Munkahelyvédelmi Akciótervet, amit elsősorban az európai adóharmonizációs törekvések veszélyeztetnek. Eredményeket kell elérnünk az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja terén, és 2015 elején be kell indítanunk a rendszerváltás óta legnagyobb gazdaságfejlesztési programunkat, ami elhozza a teljes foglalkoztatottságot és közben megerősíti a nemzeti gazdasági szereplőket is – jelentette ki. Végezetül a külkereskedelemről beszélt a miniszterelnök, kiemelve: annak súlypontján módosítani kell, nagyobb figyelmet fordítunk a feltörekvő, dinamikus, keleti piacokon való részvételre.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 13. 22:58
Milyen szuverenitásról beszélsz, te elmebeteg?! Épp most hódoltál be elölről-hátulról Putyinnak, te gyökér törpe!
Rockpapa
2014. december 13. 10:31
Orbán Viktor rossz gazdasági politikája előkészíti a talajt,liberális, szocialista sáskák visszatéréséhez.Na akkor lesznek majd az igazi százezres tömegtüntetések!
Rockpapa
2014. december 13. 10:26
Az a baj hogy politikilag rendben van a dolog,de gazdaságilag nem.Az ország szegényedik,és ez tény,nem lehet vitatkozni vele.Ez meg nem igazán biztató a Fidesz jövőjére nézve!Sajnos a döntéshozó politikusok elvesztették a realitásérzéküket,és a kapcsolatukat a mindennapokkal.Élnek a maguk elégedett milliomos világában,és nincs kapcsolatuk a valósággal.Orbán Viktort meg körbeveszik a rosszul megválasztott munkatársai,és elzárják a világtól.Senki sem meri a valósággal szembesíteni.Menthetetlenül bukik,ha még az utolsó pillanatban nem tér észhez.
Laibach
2014. december 13. 09:56
"...Orbán Viktor arról beszélt, hogy 2010 és 2014 között megteremtették egy nemzeti, szuverén politika alkotmányos és pénzügyi alapjait.." Szuverén????? Az... pici mesehabbal... "..A zavarosban szeret halászni Magyarország igazi ura.." "..Hasenstab hogyan vásárolta össze a magyar államkötvényeit 2011 körül, amikor a kormány látványosan kirúgta az IMF-et az országból, és a külföldi befektetők inkább menekülni akartak a magyar államkötvényekből. Ezért jó olcsón jutott hozzájuk, és később hatalmas pénzeket keresett rajtuk. Orbán és Hasenstab többször is személyesen találkozott.." http://444.hu/2014/11/17/a-zavarosban-szeret-halaszni-magyarorszag-igazi-ura/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201412 Na erről mi a fa..ért nem írtak anno?????? A szuverenitásunk egyik jele: Elkészül a 2015-ös költségvetés tervezete majd mi történik??????? Megérkezik hazánk legnagyobb hitelezője a Tempelton komplett vezetése Budapestre: "..Varga Mihály tájékoztatta a befektetési alapkezelő képviselőit a magyar gazdaság helyzetéről, növekedési kilátásairól, valamint a 2015. évi állami költségvetés tervezéséről..." Arról már nem szóltak a sajtóhírek, hogy végül rábólintottak-e a költségvetésre vagy bizonyos részek átdolgozását javasolták :) Kedves szabadságharcosok!!!! Ez nem verte ki nálatok a biztosítékot?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!