Elgázoltak öt embert az Erzsébet térnél

2015. március 26. 18:53

Egy, a szemtanúk szerint szabálytalanul közlekedő autós felfutott a kerékpárútra, és elgázolt öt embert Budapesten az Erzsébet térnél. A kocsi 23 éves női sofőrje megpróbált elmenekülni, de feltartóztatták.

2015. március 26. 18:53

A Cink információ szerint a Lánchíd felé tartott a József Attila utcán az az autó, amely később egy hirtelen manővert követően elgázolt négy embert. A sofőr szemtanúk szerint az Október 6. utcához érve hirtelen meg akart fordulni U-alakban, azonban nem a szembejövő sávba, hanem a mellette lévő bicikliútra kanyarodott fel.

A rosszul sikerült manőver következtében a kék autó két embert elgázolt. Ekkor az autó tovább gyorsult, vélhetően a fiatal női sofőr megijedt a váratlan helyzettől és fék helyett a gázra taposott, majd elütött még két embert már a járdán. A kocsit ezután egy oszlop fogta meg. 

A sofőr ezután menekülni próbált, de a járókelők feltartóztatták. A Hír24 információ szerint négy embert kellett a baleset következtében ápolni, kettejük állapota súlyos.

Frissítés – 19:15:

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletes közölte, a balesetben összesen öt, 20-25 év közötti nő sérült meg. Négyen közülük könnyebben, egyikük pedig súlyosan megsérült, a helyszíni ellátásuk után kórházba vitték őket.

Tájékoztatása alapján a mentőszolgálat négy mentőautóval és egy mentőrobogóval érkezett a helyszínre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője későbbre ígért tájékoztatást.

Frissítés – 20:45:

A rendőrség a honlapján azt írta, hogy a gázoló egy 23 éves budapesti nő, aki szintén megsérült. Tájékoztatásuk szerint a személyautó eddig tisztázatlan okból hajtott fel a járdára, ahol négy gyalogost gázolt el. A rendőrség szerint az autó több, parkolást gátló oszlopot és közlekedési jelzőtáblát is kidöntött, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg. 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2015. március 26. 21:03
Valószínűleg nem volt még alkalmas a lány egy S80-as Volvo vezetésére. Túl nagy, túl erős még neki.
kjkj945
2015. március 26. 20:27
""""""""" Egy 23 éves budapesti nő a Hild térnél felhajtott a járdára és a bicikliútra. Négy embert gázolt el, kettejük állapota súlyos. """"""""
Morgen
2015. március 26. 20:22
Valami nagyon nem stimmelt a hölgynél. Gondolom, elviszik egy-két vizsgálatra. remélem, a súlyos sérült felépül.
peti
2015. március 26. 19:45
Én már azt is rühellem, amikor 50m előnyért össze-vissza váltogatják a sávokat. Bevág, fékez, átmegy, ott is, 500m-rel hátrébb meg dugó alakul ki a fékezgetések miatt. Aztán megy előttem két autónyival három kilométert. És ez még a szerencsés eset, mert éppen bele is szállhat egy figyelmetlenebb példány, aki meg épp a telefont vagy a rádiót nyomkodja, abból meg akármi is lehet, de a dugó a minimum. Önzés vs. közösség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!