Az „elfoglalt” zászlókról

2015. június 25. 22:17

Valóban, az árpádsávos zászló történelmünk része, és – parafrazeálva Barack Obamát – a helye a múzeumban van.

2015. június 25. 22:17
Mikecz Dániel

A [konföderációs] zászló jelentéséről szóló vita jelenleg már odáig jutott, hogy több amerikai áruházlánc és online piactér, így a Walmart, az eBay, az Amazon és a Sears is felfüggesztette a konföderációs zászlók és az azokat feltüntető termékek forgalmazását. A vitát és a tiltakozást egyrészt az váltotta ki, hogy a tömeggyilkossággal vádolt 21 éves, rasszista Dylann Roof a közösségi médiában több képen is a konföderációs zászlóval pózolt. Másrészt a dél-karolinai törvényhozás kertjében nem vonták félárbocra a konföderációs zászlót; később persze magának a zászlónak a puszta jelenlétét is kritizálták a tüntetők. Azt a zászlót egyébként még 2000-ben egy kompromisszum keretében vették le a törvényhozás kupolájáról. Időközben sokan elhatárolódtak a zászlótól, Dél-Karolina kormányzójától a NASCAR-ig. Virginiában megtiltották a használatát a rendszámokon, Alabama kormányzója eltávolította a különböző konföderációs zászlókat a polgárháborús emlékművekről.

Az amerikai polgárháború óta a konföderációs zászló nem csupán egy történelmi relikvia, hanem sokak számára a déli identitás, függetlenség szimbóluma is. Barack Obama is az amerikai történelem részének tekinti, amely szerinte éppen ezért múzeumba való. A zászlóknak elsődleges szerepük az identitás hordozása, és a kiváltott hatás soha nem lehet független a kontextustól. A konföderációs zászló a megtűrt vagy éppen a »redneck« identitás részeként cikizett tárgyból a rasszizmus szimbóluma lett. A jelentésváltozás fordított irányban is megtörténhet, egy elutasított szimbólumnak lehet a korábbinál szélesebb körben is elfogadott jelentése, ami az árpádsávos zászlóval is történt Magyarországon.

Ismert tény volt, hogy az árpádsávos zászlót a hungarista mozgalom értelmezte újra a két világháború között. A rendszerváltás után a szkinhedcsoportok, elsősorban a Vér és Becsület gyűlésein tűnt fel. A Jobbik, illetve a Magyar Gárda is elkezdte használni, majd a 2006-os forró ősz után megjelent a Fidesz utcai eseményein. Az árpádsávos zászló használói akkor arra hivatkoztak, hogy Magyarország történelmi zászlóihoz tartozik, felvonultatják állami ünnepségeken, és ott van az Országgyűlésben is a képviselők eskütételekor. Valóban, az árpádsávos zászló történelmünk része, és – parafrazeálva Barack Obamát – a helye a múzeumban van.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2015. június 26. 13:55
Danika, hát ne engedj a nyilasoknak! Ne engedd, hogy ezeréves szimbólumainkat kisajátítsák! Állj a sarkadra és ne engedd, hogy átértelmezzék. Ne légy velük ilyen nagyvonalú......ne állj velük egy sorba! Na ez a helyes hozzáállás!
Peter8811
2015. június 26. 13:40
Neked is a múzeumban a helyed!
jutka_megmondja
2015. június 26. 10:50
A magyar narancsnak lenne már múzeumban a helye.
írmag
2015. június 26. 09:36
Így van az, ha valakinek mindenről a magyarellenesség jut az eszébe. Az nem magyar. Költözz el közülünk, a pénzedért se nekünk írj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!