Esélyegyenlőségi szószólói posztot hoztak létre Budaörsön

2015. december 17. 13:25

Az országban elsőként esélyegyenlőségi szószólói posztot hozott létre a budaörsi képviselő-testület, akinek az lesz a feladata, hogy képviselje az önkormányzat intézményeinél a társadalom hátrányos helyzetű rétegeit.

2015. december 17. 13:25

Helyi esélyegyenlőségi szószólói posztot hozott létre, az országban elsőként, a budaörsi képviselő-testület. A szószóló feladata a társadalom sérülékeny csoportjainak képviselete lesz az önkormányzatnál és intézményeinél.

A Pest megyei település önkormányzatának közleménye szerint a szószóló feladata, hogy az önkormányzatnál és intézményeinél képviselje a helyi társadalom sérülékeny csoportjainak szempontjait, érvényesítse érdekeiket a döntés-előkészítésben és a döntési folyamatban. A budaörsi szószóló tárgyalási joggal részt vesz a bizottsági munkában és a képviselő-testületi üléseken, emellett tartja a kapcsolatot az általa képviselt csoportok civil, illetve szakmai szervezeteivel, közvetíti véleményüket, kéréseiket a testületnek. Évente be kell számolnia az általa képviselt csoportoknak.

Azt írták: Budaörs eddig is nagy figyelmet fordított a sérülékeny, illetve hátrányos helyzetű csoportok szempontjaira: az önkormányzat évek óta együttműködik a mozgáskorlátozottak, valamint a vakok és gyengén látók helyi szervezeteivel. Így lett például a budaörsi városháza az év akadálymentes épülete 2007-ben - emelték ki. Budaörsön alkottak először digitális esélyegyenlőségi rendeletet is, amelynek keretében egyebek mellett nyugdíjasok százainak tanították meg a számítógép használatát - említették meg.

A tapasztalatok tükrében az esélyegyenlőség után más területeken is lehetnek helyi szószólók - fűzték hozzá.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Greffiti
2015. december 17. 15:04
Tudják ők a jogaikat, csak a kötelességüket nem!
Antigoné
2015. december 17. 14:25
Ahol szociálisan érzékeny az minden önkormányzati vezető, nincs szükség külön szószólóra. De jól hangzik.
kispufi
2015. december 17. 14:17
húbazmeg. polkorrektségi főmájer. a polkorrektség beköszönte előtt hívták az ilyet párttitkárnak és/vagy cenzornak. szadeszárva polgárjenővel persze előfordul az ilyen, csak félek, ragadós lesz a példa. mondjuk a polkorrekt időszámítás előtt a majdani árvákat se szadeszosoknak, hanem maoistáknak hívták.
yanoo
2015. december 17. 14:09
Budaörsön hátrányos helyzetű társadalmi rétegek? ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!