Kikérte az Ubertől a magyar sofőrök adatait a NAV

2016. január 23. 11:22

Az Uber Amszterdamban működő európai központjához fordult a NAV, hogy kikérje a magyar Uber-sofőrök adatait – mondta Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár a köztévének. Hozzátette: az Uber-sofőröknek egyéni vállalkozói igazolványt kell kiváltaniuk és havi 50 ezer forintos kisvállalkozói adót kell fizetniük.

2016. január 23. 11:22

A NAV nem a közösségi szolgáltatások ellen akar fellépni, csak azt akarja, hogy ezen szolgáltatók is ugyanúgy viseljék a közterheket, mint a piac többi szereplője – mondta az M1 péntek esti műsorában Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. 

Az Uber-sofőrök úgy tudnak eleget tenni a közteher fizetésének, ha egyéni vállalkozói igazolványt váltanak ki, adószámot kapnak, és fizetik a kisvállalkozói adót. Ez utóbbi a főállású vállalkozóknál havi 50 ezer forint, amely a személyi jövedelemadó mellett a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot is tartalmazza. Aki félállásban (például diákként) uberezik, annak csak havi 25 ezer forintot kell fizetnie – mondta a helyettes államtitkár. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Uber-sofőröknek kötelező számlát adniuk akkor is, ha a fizetés a mobil alkalmazáson keresztül történik.

Tamásné Czinege Csilla elmondta: a NAV kikérte az Uber Amszterdamban működő európai központjától a magyar sofőrök adatait, és szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is fognak folytatni.

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. január 24. 16:46
Ha engedik az Ubert, akkor teljesen felesleges volt a taxistörvény, a kocsik sárgára festetése, mindenféle követelmények előírása és a létszámkorlát. A törvény pedig állítólag azért kellett, mert átláthatatlan maffiaállapotok voltak a taxisoknál. Az Uber engedélyezésével visszatérnek az átláthatatlan állapotok, és még a bevétel egy része is külföldre megy. Ha a törvénnyel előreléptünk egyet, az Uber engedélyezésével visszalépünk kettőt.
Morgen
2016. január 23. 19:49
Hehe! Ungi-bandzsi! :
kurbitalis
2016. január 23. 17:54
péntek éjszaka a XVIII. kerületben durván bántalmaztak egy Uber- sofőrt. Egy férfi azt mondta, hogy fia Ubert rendelt egy XVIII. kerületi kocsma elé, majd amikor az autó megérkezett, többen az autóban ülő sofőrre támadtak, és az Ubert szidták. Az autó visszapillantó tükrét lerúgták, és további károkat is okoztak a járművön. a részeg támadó segítésére többen odamentek, végül már hatan rúgták az eközben földre kerülő uberest. Mint kiderült a támadó, és egyik segítője is taxisként dolgozik. Az Uber-sofőrt a Merényi kórházba szállították, ahová borda-és orrtöréssel vették fel. A férfi azonban ellátása után saját felelősségre távozott. A taxisok pár napja tüntettek az Uber ellen /Fotó: Northfoto [Gombostű] [Megosztás] A két taxis támadót csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket és indítványozzák előzetes letartóztatásukat - közölte a rendőrség.
kurbitalis
2016. január 23. 17:52
AZ ÉJJEL TAXISOK VERTEK ÖSSZE EGY UBER-SOFŐRT! Rothadt gengszterek voltak mindig, azok is maradtak. Ceterum censeo: az ubert be kell tiltani. A honi taxisokat pedig nagyon keményen ellenőrizni, nyilván tartani, hogy mikor, melyik cég, személy szerint ki szerelte, tartja karban a gépkocsit, ki tartja karban a kocsi taxaméteré, mikor honnan-hová viszik az utast és mennyit számláznak!stb. A tökükre kell lépni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!