Hat pontos javaslatcsomaggal állt elő az MSZP az MNB-alapítványok költekezései miatt

2016. április 26. 13:26

Számvevőszéki és ügyészségi vizsgálatot is javasol az MSZP a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak költekezései miatt az – közölte Tóth Bertalan, a párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján. A párt kezdeményezi, hogy a Számvevőszék ne is csak az alapítványokat, hanem az általuk alapított gazdasági társaságokat is ellenőrizze.

2016. április 26. 13:26

Az MSZP hatpontos intézkedéscsomag végrehajtását javasolja a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak költekezései miatt – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Tóth Bertalan közölte: kezdeményezik, hogy az Állami Számvevőszék ne csak az alapítványok, hanem az azok által alapított gazdasági társaságok gazdálkodását is ellenőrizze.

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, hogy az ÁSZ kezdje meg a vizsgálatot. Az ellenzéki politikus javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának vizsgálatát is a tiltott monetáris finanszírozás miatt, valamint indítványozta, hogy az ügyészség és a közbeszerzési döntőbizottság is vizsgálja meg az alapítványok működését.Javaslatot tett egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására, és felszólította a jegybanki alapítványokat, hogy az összes általa kért adatot adják ki.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke úgy értékelte: az Orbán-kormány átértelmezte a hatalmi ágak megosztását, úgy gondolja, a hatalmi ágakat „klánon belül” kell szétosztani

Az Állami Számvevőszék felkészült az MNB alapítványainak ellenőrzésére

Az Állami Számvevőszék eközben megkezdte a jegybanki alapítványok gazdálkodásának szabályszerűségi ellenőrzésének előkészítését - közölte az ÁSZ.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetnek, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását, mely lehetővé teszi, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizze az MNB által alapított alapítványok gazdálkodását.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2016. április 26. 15:59
Osszátok már a fegyvereket!
Berecskereki
2016. április 26. 15:37
Zuschlag János és az MSZP alapítványainak elszámoltatásánál is készítettek hatpontos javaslatot? A Gyurcsány rezsim költekezéseinek elszámoltatásáról hol olvasható a javaslat? A holdudvar kistafírozásának, az önkormányzati választáskor tett Lamperth Mónika kijelentésnek - http://index.hu/belfold/lm1008/ - hol van az elszámolása?
maanzaad3
2016. április 26. 15:18
Lali assszonta:az alapítványi pénz már nem közpénz. Világos?:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
madarasi.abel
2016. április 26. 15:16
fidesz lopta, így nem bűncselekmény. Polt Peti is megmondta. Tessék oszolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!