LMP: A nagycsaládos kedvezményeket kapják az egyszülős családok is!

2016. május 29. 12:47

A kormány csak egyetlen családmodellt preferál, és ez nagy terhet ró az egyszülős családokra, pedig minden ötödik gyerekek egyszülős családban él – nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP társelnöke a gyermeknap alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

2016. május 29. 12:47

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint már minden ötödik gyermek egyszülős családban él, és a harmaduk szegény, ezeknek a családoknak az ügye „elhanyagolt terület lett a kormány háza táján”. Az ellenzéki párt társelnöke vasárnap Budapesten, a gyermeknap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, az a legfontosabb, hogy a gyerekek sorsa ne függjön attól, milyen családba és hányadik gyerekként születtek. A kormány ezzel szemben kizárólag egyetlen családmodellt preferál, és sajnálatos módon ennek a hatását a gyermekek is megérzik – mondta.

Mindig a gyermek jogainak és érdekeinek kell a legfontosabbnak lennie - hangsúlyozta az LMP képviselője, hozzátéve, az országban a gyermekek harmada „a szegénység közelében él” és ezen az elmúlt években nem sikerült változtatni. Úgy folytatta: az egyszülős családok fele ki van téve a szegénység kockázatának és harmaduk szegénységben is él. Jelezte, ezeknek a családoknak a 87 százalékában az anya egyedül neveli gyermekét, és „nagyon kevés segítséget kap az államtól”.

Szél Bernadett az LMP javaslatait ismertetve elmondta: a nagycsaládosoknak helyesen járó kedvezményeket kiterjesztenék az egyszülős családokra is, példaként említve az étkezési és tankönyvtámogatást. Hozzátette, utóbbiak körében a családi pótlék és a gyes összegét is megemelnék 30 százalékkal, valamint az egyszülős családokban felnövő gyerekeknek előnyt adnának a bölcsődei beiratkozásnál.

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. május 30. 11:47
"ez nagy terhet ró az egyszülős családokra" Nem. Ezt a terhet a felelotlenul jobbra balra kefelo, instabil kapcsolatokba gyereket gyarto, hazassagi eskut (ha volt/van egyaltalan) kutyaba sem vevo nulla felelossegtudattal rendelkezo, elso nehezsegre kapasbol elvalo "szulok" rojak magukra es gyerekeikre.
Korrupt Kornél
2016. május 29. 21:05
a gyerekem -még alsótagozatos volt- amikor azzal jött haza, mi miért nem válunk el. Ingyen ehetne a menzán és ingyenkapná a tankönyvet. Mint a xy pedig annak 2 apukája is van. Család, 2 gyerek, amikor is még odaköltözik az egyik szülő előző házasságából egy gyerek. nagycsaládok lettek. A különjuttatásokat már szégyellték intézni, hiszen dúsgazdagok, 2 autó, alkalmazottak stb. Mikor lesz minden reálisan elosztva, csak annak, aki rászoruló és szigorúan ellenőrizni.
Korrupt Kornél
2016. május 29. 20:53
Berni, egy történet a sok közül: egyedülálló szülő -tegyük föl az anyánál a gyerek, apa fizeti a tartást. Aztán anyának barátja lesz, aki szintén hozzájárul a gyerektartáshoz, ha másként is nevezzük. Aztán már régóta az egyedülálló szülő gyerekének ingyenmenza, ingyentankönyv... elég lenne már ebből a sok böszmeségből. nagypapa megy az unokáihoz, és magyarázza az ismerősének: az utóbbi időben sosem tudom a lányom családi állapotát. Az érdek szerint elválnak, házasodnak. A gyereknek jobb az egyedülálló szülő, elválnak. lakáshoz jó a többkereset, házasodnak. Ingyentankönyv jár, elválnak... és sorolta. / megtörtént!!!/ Berni, abba kellene már hagyni ezt a sok visszaélésre alkalmas segítéseket. Sok "egyedülálló szülő" van a hülyeségeitek miatt.
ptrfarkas43
2016. május 29. 20:25
Valamiről lemaradtam? Korábban a családi adókedvezményt meg akarták szüntetni, mondván, hogy ez nagyon igazságtalan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!