Varga és Lázár kerül a két csúcskabinet élére

2016. július 22. 11:01

Lázár János és Varga Mihály fogja vezetni az átalakított kormány két alegységét – jelent meg a hír Magyar Közlönyben. Lázár a stratégiai kabinetet, míg Varga a gazdasági kabinetet fogja irányítani. A kabinetek ülésein állandó meghívott lesz Rogán Antal is.

2016. július 22. 11:01

A HVG foglalta össze a Magyar Közlönyben megjelent új kormánystruktúrát meghatározó jogszabályokat. Az új ügyrend szerint a döntéshozó szervek a kormány, a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet lesznek. A döntések előkészítéséért a közigazgatási államtitkári értekezlet és a fejlesztéspolitikai koordinációs bizottság felel.

Kiderült, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter fogja irányítani a stratégiai kabinetet, míg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gazdasági kabinet élére kerül. A határozat szerint ezeknek a kabineteknek az ülésén állandó meghívott lesz a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal is. 

A Figyelőnek adott interjújában korábban Lázár arról beszélt, hogy az új struktúra hatékonyabbá teszi a kormány működését és segíthet Orbán Viktornak felkészülni a következő választásokra. Akkor még elhárította a kérdést arról, hogy ő fogja-e vezetni a stratégiai kabinetet. Ugyanakkor kijelentette, azokon a területeken, ahol neki van vagy lesz felelőssége, „irtani” fogja azokat, akik visszaélnek a bizalommal. 

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2016. július 22. 22:31
Mitől lesz hatékony a dolog? Lázár kitalál valamit varga meg azt mondja nincs rá pénz.Rogán meg jelent a nagyfőnöknek hogyan anyázza egymást a két kabinet főnök.
Kiscsillag
2016. július 22. 20:03
Hajrá Fidesz! Igy tovább.
Kiscsillag
2016. július 22. 20:02
A "deam team" azaz az álomcsapat. Prolik, lehet ekézni.
pemete jakab
2016. július 22. 18:06
"Varga és Lázár kerül a két csúcskabinet élére" Nyíltan nem mer nekimenni Orbán Lázárnak, ezért oszd meg és uralkodj, gondolja Orbán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!