Béremelés: az egészségügyi dolgozók a napokban kapják kézhez a magasabb fizetést

2016. október 05. 11:47

Az egészségügyi dolgozók ezekben a napokban kapják meg az emelt összegű bérüket - közölte Ónodi-Szűcs Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: a szeptemberi béremelés, a mozgóbér-különbözet, valamint a kapcsolódó közterhek költsége valamivel több mint 6 milliárd forint, a béremelésre erre az évre 19,2 milliárd forint a fedezet.

2016. október 05. 11:47

A legtöbb egészségügyi intézményben a napokban kapják meg számlájukra az emelt összegű bérüket a munkavállalók – mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Kistarcsán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban tartott sajtótájékoztatón. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy az érdekképviseletekkel és a kamarákkal folytatott kormányzati tárgyalások eredményeként a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére két ütemben, a szakdolgozóké pedig négy ütemben emelkedik.

A több mint 97 ezer egészségügyi munkavállalót érintő béremeléssel kapcsolatban az államtitkár közölte azt is, közülük körülbelül hétezer dolgozó átsorolása nem történt meg szeptember 30-ig, így ők a későbbi korrekció után, hóközi utalással kaphatják meg emelt bérüket.

A szakorvosok alapbére 107 ezer forinttal emelkedik 

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a szeptemberi béremelés, a mozgóbér-különbözet, valamint a kapcsolódó közterhek költsége valamivel több mint 6 milliárd forint, a béremelésre erre az évre 19,2 milliárd forint a fedezet. Jövőre erre több mint 80 milliárd áll rendelkezésre. A szakorvosok, gyógyszerészek alapbére szeptember 1-jével 107 ezer forinttal emelkedik, majd a jövő év november 1-jével további 100 ezer forinttal. A szakdolgozók alapbére átlagosan szeptember 1-jével 26,5 százalékkal, majd a jövő év novemberében 12 százalékkal, 2018-2019-ben további 8-8 százalékkal nő. Az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben – emelte ki az államtitkár.

Egy pályakezdő orvos akár 355 320 forintot is kaphat

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a béremelés mértékét adó rendelkezés átmeneti, a jövő év január 1-jével ugyanis törvény szerinti bértáblában fog megjelenni. A helyettes államtitkár példaként elmondta, hogy egy egyetemről frissen kikerült orvosnak – aki most kezdi szakorvosi képzését és még hiányszakmát is választott – az alapbére a hiányszakmás ösztöndíjjal együtt 355 320 forint lehet. Egy frissen végzett szakorvos pedig 354 820 forintos alapbérrel számolhat. Az a szakdolgozó, aki most kezd el dolgozni és a legalacsonyabb képzettségi szinten van 117 660 forintos alapbérre számíthat, de például egy 16 éve a pályán lévő aneszteziológiai asszisztens alapbére 182 548 forintról indul.

Mészáros János kitért a gyógyszerészek, szakgyógyszerészek helyzetére, akik a jövőben az orvosi bértábla alá kerülnek, valamint azon egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók esetére, akik egészségügyi szakirányú végzettséggel bírnak, az ő besorolásuk szintén az orvosi bértábla alá, illetve főiskolai végzettség esetén szakdolgozói bértábla alá fog esni.

A korábbi béremelést is figyelembe véve, az orvosok fizetése 208 százalékkal nőtt

Trombitás Zoltán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgatója az intézmény számait ismertetve elmondta, a szeptember 1-jei béremelés 717 embert érint, az orvosok esetében a kórházban a béremelés átlagosan 40 százalékos, gyógyszerészek esetében 30 százalékos, míg a szakdolgozók esetében 25 százalékos, ami megegyezik az átlagos béremelés mértékével. A főigazgató elmondta, a 2012-ben kezdődött béremelést is figyelembe véve a mostani emeléssel a kórházban dolgozó orvosok fizetése 208 százalék lett, a gyógyszerészeké 175 százalékra nőtt, a szakdolgozóké pedig 55 százalékkal emelkedett.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendelin
2016. október 05. 13:48
A béremelés helyes. Kellett, de azt hiszem, a jövőben is kelleni fog... Most már jöhetne a szociális ágazat is, mert az ottani "bérek" tényleg gyalázatosak. Pedig a munka (inkább hivatás) rendkívül fontos, és különleges lelki-szellemi elhivatottságot kívánó!
Julismama2
2016. október 05. 12:54
Gondolom hogy a feketeruhás meg Pukli már szervezi a tüntit.....
kukagyerek
2016. október 05. 12:48
"..több mint 6 milliárd forint.." -------- A vejkó, egyedül kapott 4 milliárdot! Szemét fidesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!