A KSH szerint már 4,4 millióan dolgoznak

2016. november 29. 09:58

Az előző év azonos időszakához képest idén augusztus és október közötti időszakban több mint 138 ezerrel többen dolgoztak, ami ráadásul úgy jött össze, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma ennél nagyobb mértékben nőtt, míg a közfoglalkoztatottak száma 11 ezerrel csökkent.

2016. november 29. 09:58

Augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 404 ezer volt, 138 ezerrel több mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző három hónapos időszakban 4 millió 391 ezren voltak állásban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 2,5 százalékponttal 67,4 százalékra emelkedett. A KSH jelentése szerint az elsődleges munkaerőpiacon 148 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, míg 11 ezerrel kevesebben vallották magukat közfoglalkoztatottnak, mint egy évvel korábban. 

A foglalkoztatottak számának 138 ezres növekedése a munkanélküliek számának 71 ezres csökkenéséből és munkaerőpiacon jelen lévő aktív népesség lélekszámának 67 ezres növekedéséből táplálkozott. Az aktivitási ráta a 15-64 éves korosztályban 1,4 százalékponttal 70,7 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,9 százalékkal emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 73,9 százalékra nőtt. Ugyanebben a korosztályban a női foglalkoztatottak száma, 3,2 százalékkal emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 61,0 százalékra javult egy év alatt. A 15-24 éves fiatal foglalkoztatottak létszáma 310 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,2 százalékponttal, 29,1 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 éves korosztályban 1,5 százalékponttal, 82,8 százalékra, az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma 4,5 százalékponttal, 51,0 százalékra emelkedett.

Az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési körében, a 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 72,4 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,6, a nőknél 65,4 százalék.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2016. november 29. 14:59
Hazudnak éjjel,és nappal...
Mutimi
2016. november 29. 14:19
Külföldön foglalkoztatottnak 115 ezer fő számít. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog1610.html Módszertan: "A KSH által publikált munkaerőfelmérésből származó foglalkoztatotti létszámadatok a nemzetközi módszertannak megfelelően a külföldön dolgozó személyek közül azoknak az adatait tartalmazzák, akik továbbra is egy magyarországi háztartás tagjai." https://www.ksh.hu/sajtoszoba_sajtokozlemenyek_tajekoztatok_2014_01_07
liberálzöld.
2016. november 29. 13:06
"249 400 forint volt a bruttó átlagkereset". "A KSH szerint már 4,4 millióan dolgoznak" Nos, ebből a 2 adatból simán ki lehet számolni, hogy az állambácsi mennyit is kasszíroz a béren és terhein. Miért van az, hogy ez a számított adat köszönő viszonyban nincs azzal, ami az állambácsi beszámolóiban van?
liberálzöld.
2016. november 29. 12:35
Az jó! Akkor bőséggel megvan az az adózó tömeg, aki eltartja az államot, a "nyuggereket", meg a rablóbanda Fideszt. Na meg a KSH-t! "A KSH szerint már 4,4 millióan dolgoznak"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!