Lepkeper: folytatódik a lepke-tömeggyilkossággal vádolt gazda ügye

2016. november 15. 19:43

Másodfokon folytatódik a per egy kokadi gazda ellen, aki az ügyészség szerint hatezer egyed keleti lápi bagolylepkét pusztított el, ezzel melynek tízmilliárd forint kárt okozva. A gazdát másfél milliárd forint kártérítésre perelték, de első fokon nem találták bűnösnek. Nehezíti a lepkekrimi kibogozását, hogy a lepkefajról nagyon keveset tudunk. Az sem biztos, hogy a kivágott rekettyefüzek szolgáltak a lepkéknek lakóhelyként és táplálékul, mivel az erről szóló bizonyítékokat feltételezhetően meghamisították. A természetvédelmi terület, ahol a vádlott cserjeirtást végzett pedig nem volt egyértelműen lehatárolva.

2016. november 15. 19:43

Büntetőbíróság előtt folytatódik a G. Ernő kokadi gazda ellen természetkárosítás miatt indított „lepkeper”, amelyet korábban polgári eljárásban jogerősen megnyert az ügyészséggel szemben a mezőgazdasági vállalkozó. A védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette és más bűncselekmény miatt indított büntetőügy tárgyalása a vádirat ismertetésével kezdődött meg kedden a Debreceni Járásbíróságon - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint G. Ernő 2012-ben nem kért meg minden szükséges engedélyt ahhoz, hogy fakitermelést végezhessen Kokadon, a Kék-Kálló völgyében lévő földterületein. Az érintett területek kiemelt jelentőségű természet megőrzési területként a Natura 2000 hálózathoz tartoznak. 

Nagyon drága lepkéket pusztíthatott tömegesen a gazda

Az ügyészég szerint a Kék-Kálló völgyében honos rekettyefűz a fokozottan védett keleti lápi bagolylepke élőhelye. A vádlott által végzett munkálatok következményeként az ügyészség állítása alapján igazolhatóan 54 egyed pusztult el, az okozott kár 13,5 millió forint. A lepkék mellett 200 tő mocsári békaliliom, két zsombék rostos tövű sás és 16 tő békakonty veszett oda, amellyel további 1,2 millió forint rongálási kár keletkezett – állítja az ügyészség.A büntetőeljárás csütörtökön és pénteken tanúk, illetve szakértők meghallgatásával folytatódik.

A büntetőügyet megelőző polgári eljárás során a Debreceni Ítélőtábla 2016. június 3-án kihirdetett jogerős határozata szerint „kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított” az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg, ezért 1,5 milliárd forint kár megtérítéséért perelték.

A polgári eljárásban a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 1,5 milliárd forintot követelt ugyanis a kokadi gazdálkodótól arra hivatkozva, hogy a földterületén végzett mezőgazdasági munkálatokkal egy fokozottan védett faj, a keleti lápi bagolylepke 6 ezer példányának pusztulását okozta. A faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint.

Nem is ismerjük a lepkéket, talán ott sem voltak

A polgári bírósági eljárásban a védett faj legelismertebb szakértőjét is meghallgatták, aki kijelentette, máig nem tudni biztosan, hogy a keleti lápi bagolylepke hol él, mivel táplálkozik, illetve hol és hogyan telel. Így viszont nem lehet alátámasztani azt az állítást, hogy a gazda a szárzúzással és a fakivágással a lepke tápnövényét és a cserjén áttelelő egyedeit elpusztította. 

A gazda Natura 2000 védelem alatt álló területén egyébként a szárzúzás előtt senki nem érzékelte a lápi bagolylepke jelenlétét, a munkák után pedig elpusztult lepkéket sem találtak, így nem bizonyítható, hogy az állat az adott munkavégzés időpontjában bármilyen formában jelen lett volna az adott területen.

A lepke kokadi jelenlétéről az illetékes természetvédelmi őr is ellentmondásosan nyilatkozott, azt mondta, a környéken tíz-tizenötször látott ilyen lepkét életében, hernyót pedig egyszer, Újlétán. Az elsőfokú eljárás során fény derült arra is, hogy a védett területek a mai napig nincsenek konkrétan behatárolva. 

Bizonyítékot hamisíthattak a lepkefaj életéről

Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek vallomására az ügyészség a keresetét építette, olyan „bizonyító erejű” fotót mutatott be a lepkéről, amely egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült, és a felvételen csak azért eszik a lepke rekettyefüzet, mert azt adtak neki. 

A kokadi gazda egyébként – mint azt a bíróság szintén megállapította –, jogerős fakivágási engedéllyel rendelkezett. Az erdészeti hatóság azonban az engedély kiadása előtt nem vette fel a kapcsolatot sem a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, sem a természetvédelmi hatósággal. Amikor pedig egy évvel később a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megsemmisítette az engedélyt, az alperes már régen túl volt a fakivágáson. A gazda tehát annak tudatában végezte el a mezőgazdasági beavatkozást, hogy jogerős engedélye van a munkára - állapította meg a bíróság a polgári eljárásban.

(MTI) 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. november 17. 13:54
Kovács Dániel 2016. 11. 17. 10:09 #SEREGÉLYES #GHAITHPHARAON PHARAON MINDENKIT MEGHÍVOTT EGY PECSENYEKACSÁRA Újabb információ derült ki Ghaith Pharaonról, aminek a seregélyesiek örülhettek igazán. A Heti Válasz tegnap kiderítette, hogy az üzletember úgy kapott tartózkodási engedélyt Magyarországon, hogy nem vettek tőle ujjlenyomatot, ennél azért kevésbé érdekes az RTL Klub híre. A tévé a Házon kívül című műsorában készített interjút Seregélyes polgármesterével, az itteni kastélyt birtokolja ugyanis az Interpol által körözött üzletember. Horváth Sándor elárulta: tavaly októberben a településre érkezett Ghaith Pharaon, az ő ügyvédje, illetve magyarországi cégeinek tulajdonosa és ügyvezetője, Ammar Abu Namous, illetve Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja - utóbbi intézte egyébként Pharaon vízumát is - és mindannyian részt vettek a falunapon. Jól érezték magukat, ezért Pharaon ügyvédje 3 millió forintot adományozott a településnek, amiből az önkormányzat minden helyi családnak vett egy pecsenyekacsát karácsonyra. Pharaon tartózkodási engedélye egyébként november 1-jén lejárt, cégei elérhetetlenek, a kastélytól remélt munkahelyeknek pedig nyomuk sincs.
Mag Ányos
2016. november 17. 07:23
A kapitalizmusban a legfőbb érték a lepke.
bölcsbagoly
2016. november 16. 11:41
röviden: amennyi esze van, azt hiszed, hogy tudja?
bölcsbagoly
2016. november 16. 11:25
Hogy milyen igazad van megint, kis patkányka....ne félj nem eszlek meg...undorodom az ilyen férgektől...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!