Orbán: Álomgyilkosság történt

2017. február 24. 08:12

Azért kellett visszavonni az olimpiai pályázatot, hogy az ország megmeneküljön a szégyentől, hiszen az egység megszűnése után a többi pályázó „ronggyá verte volna” Budapestet – mondta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint az aláírásokat összegyűjtő Momentum Mozgalom az új SZDSZ, ezért számítani lehet egy új „MSZP-SZDSZ-koalícióra”.

2017. február 24. 08:12

A miniszterelnök szavai szerint „álomgyilkosság” történt a budapesti olimpiai pályázat ügyében. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: azért kellett a pályázat visszavonását javasolni, hogy megmentsék Magyarországot a szégyentől.

Az olimpia elnyeréséhez ugyanis egység kellett volna, ezért is nem rendeznek népszavazást Párizsban és Los Angelesben, a másik két pályázó városban – mondta a kormányfő. Szerinte a referendum után az olimpiarendezésről szóló szavazáson „ronggyá verték volna” a budapesti pályázatot, és ennek a veszélynek nem lehetett kitenni az országot.

Az olimpia elleni népszavazáshoz aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette, és szerinte számítani lehet egy „MSZP-SZDSZ-koalícióra”.

(MTI)

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. február 26. 17:28
Mekkora boszme brainstorming mehetett elozo este: Dreamkiller, baz, befostok, ez a tuti!!:))) Szanalmas. Nekem is volt egy almom: hogy Orban nem lesz annyira korrupt szarhazi, mint elodei. Vegulis teljesult: sokkal durvabban lop...
akohazi
2017. február 25. 10:57
"A miniszterelnök szavai szerint „álomgyilkosság” történt a budapesti olimpiai pályázat ügyében." "A magyar álom". A fidesz-lovagoknak pedig nagy bevétel lett volna. Egy stand-up-ban hallottam, hogy nálunk még a női toronyugrást is Mészáros Lőrinc nyerné. Szerintem ez nagyon találó.
liberálzöld.
2017. február 24. 20:40
Ez csak blöff. "Álomgyilkosság történt"
Conduct
2017. február 24. 19:53
Ugorjunk.Nálunk épülhet a világ legdrágább stadionja,a Rácz-fürdő már a családban.Tapsvihar a fideszszavazók körében.Még 3 ciklust a szemétládának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!