Alapjövedelmet, oligarchaadót ígért Karácsony Gergely

2017. július 27. 08:50

Bemutatta választási programját Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért miniszterelnök-jelöltje. A zuglói polgármester többkulcsos adót, magasabb béreket, alapjövedelmet és százezer új bérlakást ígért.

2017. július 27. 08:50

Az alapjövedelem bevezetése, 150 ezer forintos minimálbér, többkulcsos adórendszer és egy bérlakáshálózat kialakítása is szerepel a Párbeszéd Magyarországért választási programjában, amelyet a párt miniszterelnök-jelöltje ismertetett egy szerdai rendezvényen.

Több demokráciát, kevesebb Orbánt

Karácsony Gergely elöljáróban leszögezte, hogy akik változást akarnak és meg szeretnék ragadni a hatalmat, azoknak az emberek képzeletét is meg kell ragadniuk. Véleménye szerint ha nem tudják elmondani a szavazóknak, hogy milyen országot szeretnének, akkor „ne is akarjuk megnyerni a választást”.

A zuglói polgármester azt mondta, az Orbán-rendszer politikai sikerének az a titka, hogy a miniszterelnök a „zsarnokság legalapvetőbb leckéjéből”, az oszd meg és uralkodj politikájából ideológiát tudott csinálni. Orbán Viktort akkor lehet leváltani, ha elhitetik az emberekkel, hogy a nemzet érdeke az itt élők közös érdeke, és a haza az, ahol mindenki számít – jelentette ki az összetartó társadalmak sikerességét méltatva a politikus.

Karácsony Gergely kiemelte, az önmagát demokratikusnak nevező ellenzék leginkább abban ért egyet, hogy szükség van egy demokratikus fordulatra, helyre kell állítani a demokrácia és a jogállamiság intézményeit. A gondokat viszont nem lehet megoldani, ha csak a demokratikus intézményekre fókuszálnak, mert ott nincs demokrácia, ahol nyomor van – szögezte le.

A feje tetejére állna az adórendszer

Ezért meg kell változtatni az adórendszert, amely a gazdagokból még gazdagabbakat, a szegényebbekből pedig még szegényebbeket csinál – folytatta a társelnök. Az egykulcsos szja helyett új, progresszív adórendszerre van szükség – mondta. 

A Párbeszéd visszaállítja a minimálbér adómentességét, az átlagbér duplája felett pedig egy „méltányos és vállalható” kulcsot vezet be – tette hozzá Karácsony Gergely. Ezek mellett vissza kell állítani a régi társasági adó-kulcsokat, újra ki kell vetni az offshore-jövedelmekre azokat az adókat, amelyeket a Bajnai-kormány vezetett be, és olyan zöldadókat kell létrehozni, amelyek arra ösztönözik a vállalkozásokat, hogy minél kevesebb környezeti terhelést okozzanak – sorolta elképzeléseiket. 

Karácsony Gergely megemlítette az úgynevezett „oligarchaadót” is, amelyhez magyarázatként hozzátette, azoktól a vállalatoktól, amelyek jelenleg „elképesztő mennyiségű közbeszerzést kapnak és óriási tőkefelhalmozáson mennek keresztül, a bevételeik egy részét el kell kobozni, a többi részét pedig meg kell adóztatni.

A bérfejlesztés szükségességére áttérve azt mondta, hogy 2019-ben el lehet érni a nettó 150 ezer forintos minimálbért, és el lehet kezdeni egy olyan bérpolitikát, amely a teljes bérstruktúrát „elkezdi tolni felfelé.

„Ingyen pénz”

Karácsony Gergely úgy látta, ha újragondolják az adórendszert és a szociális ellátórendszert, akkor be lehet vezetni a mindenkinek járó alapjövedelmet is. Az emberi méltóságnak és a szociális biztonsághoz való jognak az az egyedüli formája, ha létezik valamilyen szerény, de a nyomor felszámolásához elegendő, állampolgári jogon járó jövedelem – érvelt ötletük mellett. Hozzátette, az alapjövedelem képes felemelni a legszegényebb társadalmi csoportokat és plusz munkaerőt teremt.

Karácsony Gergely elmondta, hogy a társadalmi illetve iskolai mobilitás elősegítésének érdekében százezer bérlakást, valamint 25 ezer kollégiumi férőhelyet szeretnének építeni.

(MTI)

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2017. július 27. 17:24
Az oligarcha-adó a balliberális oldalra is ki lesz vetve?
catalina9
2017. július 27. 15:43
Jóléti program balosmódra: -És mondja Rudas Elvtárs, mi garantálja, hogy valaki ne két kabátot vegyen ki a kommunizmus bőségszarujából? -Rudas László Elvtárs: Maga fel tud venni két kabátot? -Kétkedő: Hát nem.. -Rudas Elvtárs: Na látja.. -Kétkedő: Na de mi lesz, ha elvásik az egyik.. -Rudas Elvtárs: Bemegy a boltba és leakaszt egy másikat.. Ezt így jól megoldották a népbarátok, szóban. A valóságban: Tsz párttitkára: -Hát hogy boldogul Miska bátyám? -Köszönöm megvagyok. -Érzékeli a nép gyarapodását -hmmmm -Hát hány inge van például? -Egy. -Na de az miből van? -Az apám két régi ingéből...
Mich
2017. július 27. 15:13
Ingyen lakást és hozzá ingyen sört ígért Karácsony Gergely... Ennyi dugipénze van... az MSZP-től és az SZDSZ-től...?!
Patterson
2017. július 27. 15:08
Ez egészen elképesztő. Itt egy ember, akinek 1-2%-os támogatottsága van (a népszerűségi indexet hagyjuk, mert abból nem lesz választó), képes belenézni a kamerába és azt mondani, hogy miniszterelnök lesz. NEM lesz Pont Miért nem lesz? Mert vidéken nincs, ismétlem >>>NINCS
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!