Átfogó iskolafejlesztési programot jelentett be a kormány

2017. augusztus 28. 11:04

Átfogó iskolafejlesztési programot jelentett be Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. A 81 milliárdos forrásból megvalósuló fejlesztések minden ötödik magyar tanulót érinteni fogják.

2017. augusztus 28. 11:04

Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárdos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. Balog Zoltán sajtótájékoztatón kifejtette: az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul, a fejlesztések minden ötödik tanulót érintenek. A programba bevont 527 iskolából 436 intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek.  

A munkák során új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, modern informatikai eszközök érkeznek – közölte a tárca vezetője. Balog Zoltán jelezte: emellett a nagy digitális fejlesztési programba is bevonják az oktatási intézményeket, az informatikai elérést erősítik. A miniszter kiemelte: a fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van, 292 település hátrányos helyzetű járásban található. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósul meg.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2017. augusztus 28. 13:44
Iskola? Lehet abban focizni?
nyugalom
2017. augusztus 28. 13:27
Van kalapja, nincs kalapja - ajvékolás mindenért! Fő, hogy lopnak! Mégis miből épül minden? Ja, a tanácsadók serege Botkáékra vár!
csuka
2017. augusztus 28. 12:59
A KEDVES MAFFIÓZÓ VAJDA SZÓNOKOL: HTTPS://ALFAHIR.HU/2017/08/28/ORBAN_VIKTOR_VLAGYIMIR_PUTYIN_STREETART ---- "ENNYI HÜLYE VÉN KURVÁT!" - MONDTA A FIDESZES, ERRE Ő LETT AZ ÉV POLGÁRMESTERE Hát, mi folyik ebben az országban? A Szolnok Megyei Közgyűlés kormánypárti többsége Szalay Ferencet választotta az év polgármesterévé. Ez a fideszes polgármester nem arról híres, hogy felvásárolta a Balatont - az Mészáros Lőrinc -, onnan emlékezhetünk rá, hogy le "hülye vén kurvázta"az elégedetlenkedő nyugdíjasokat. Ez az idősekkel szembeni határozott kiállás annyira megtetszett a fideszes politikusoknak, hogy Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét választotta a kormánypárti többségű Megyei Közgyűlés az év polgármesterének. Persze az, hogy a fideszes politikus vén kurvának tartja a nyugdíjasokat csak a kisebbik dolog, az viszont komoly gond lehet, hogy Orbán Viktor, Bajnai Gordon útját követve tovább emeli a nyugdíjkorhatárt - egyben csökkenti a nyugdíjkifizetéseket. Mi van a röfivel? Megdöglött? Nem jönnek a számok?” https://alfahir.hu/2017/08/28/szalay_ferenc_szolnok_nyugdijasok_fidesz
madarasi.abel
2017. augusztus 28. 12:42
jaja. Tudja valaki, hogy hány iskola van Magyarországon? És azt, hogy tavaly a Klikk mennyi pénzt fordított az épületek állagmegőrzésére, fejlesztésére? Mennyiből vettek számítógépeket, taneszközöket, stb? Ha valaki dob egy linket, megköszönöm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!