Kiszelly Zoltán: az emberek valós veszélynek látják a kötelező betelepítést

2017. szeptember 16. 17:45

„Nem tudjuk hol lehet vége” a kötelező betelepítésnek, ezért az emberek, különösen a terrortámadások miatt, valós veszélynek látják azt – nyilatkozta Kiszelly Zoltán politológus.

2017. szeptember 16. 17:45

Kiszelly Zoltán politológus szerint az emberek a migránskérdést, a kötelező betelepítést valós veszélynek látják. A szakember az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában azt mondta: a magyarországi ellenzék ezt nem látja be. Másrészt a balliberális ellenzék támogatás reményében a brüsszeli elvárásoknak próbál megfelelni, a Jobbik meg azt gondolja, ha támogatják a bevándorlásbarát politikát, azzal baloldali szavazókat is meg tudják nyerni.

A politológus kiemelte, hogy kezdetben még 307 ember befogadásáról volt szó, majd ebből lesz mintegy 1300, s „nem tudjuk hol lehet a vége”. Ezt az emberek – különösen a terrortámadások, a Nyugat-Európában látható folyamatok miatt – valós veszélynek látják.

Ráadásul Kiszelly Zoltán szerint látszik, hogy Európa-szerte népszerűtlen a szétosztási mechanizmus, hiszen mostanáig a 120 ezer emberből is alig vettek át pár ezret. Brüsszel és Berlin nem akarja beismerni, hogy Európa nem kér ebből a megoldásból – jegyezte meg a szakértő, kifejtve: Németország szeretne nagy számban importálni olcsó munkaerőt, míg Brüsszel – ahol „Soros Györgynek nagyon erős befolyása van” – a nemzetállamok hatáskörének csökkentésével akarja növelni hatalmát.

(MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hazug politikusok
2017. szeptember 18. 16:39
Már Varga Mihály is arról beszél hogy évente 50-60 ezer bevándorlóra van szűksége a munkaerő piacnak. Évente egyre többen halnak meg Magyarországon jelenleg 9.8 millió ember él hazánkban ebből 700 ezer bevándorló és 9.1 millió magyar állampolgár. A NAV számai szerint 3.6 millió ember adott le adóbevallást és kb 800 ezren dolgoznak tartósan külföldön.
pemete jakab
2017. szeptember 17. 18:41
"Kiszelly Zoltán: az emberek valós veszélynek látják a kötelező betelepítést" Ha veszély is, nem tartozik a TOP 5 problémába, amit az országnak minél előbb orvosolnia kéne.
makapaka2
2017. szeptember 17. 10:53
Pontosabban fogalmazva, a normális, hazájukat szerető emberek veszélyesnek látják a kötelező betelepítést.
edvind johnsson2.0
2017. szeptember 16. 22:01
Van olyan hülye Magyarországon, aki nem látja valós veszélynek a kötelező betelepítést?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!