Fidesz: Hiteltelen az LMP kezdeményezése

2017. november 10. 19:55

Az LMP ötpárti egyeztetést hívott össze péntekre az egyszülős családok helyzetének javítása érdekében.

2017. november 10. 19:55

A Fidesz szerint hiteltelen az LMP azon kezdeményezése, hogy ötpárti egyeztetést hívott össze péntekre az egyszülős családok helyzetének javítása érdekében.

A nagyobbik kormánypárt pénteken eljuttatott közleményében úgy fogalmaztak, az az LMP beszél, amely a többi ellenzéki párttal együtt sok, családokat segítő intézkedést nem szavazott meg. „Az egyszülős családok sem számíthatnak az ellenzékre. Az LMP kezdeményezése épp ezért hiteltelen, és a Fidesz-frakció nem vesz részt az ötpárti egyeztetésen. A szakpolitikai javaslatok megvitatására az Országgyűlés illetékes bizottságát tartjuk a legalkalmasabb fórumnak” – írták.

Hangsúlyozták: az LMP „azt a valótlan állítást fogalmazta meg” az ötpárti tárgyalásra szóló meghívásában, hogy az elmúlt hét év során nem jutott érdemi segítség az egyszülős családoknak. „Ezzel szemben a valóság az, hogy sorra születnek a családokat, köztük az egyszülős családokat is segítő intézkedések. A családi adórendszer bevezetése az egyszülős családoknál is több pénzt hagy, az ingyenes gyermekétkeztetés és az ingyenes tankönyv kiterjesztése, az otthonteremtési program több tízezer egyszülős családnak is segítséget nyújt” – nyomatékosították. Úgy folytatták: a mostani nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés csaknem hetvenezer, árvaellátásban részesülő egyszülős családnak, valamint a megözvegyült szülőknek biztosít támogatást. A kormány intézkedéseinek köszönhetően az egyedülálló dolgozó szülők gyermekeit előnyben kell részesíteni a bölcsődei és mini bölcsődei felvétel során, emellett a munka törvénykönyve is sok helyen kedvez nekik – írták.

Az egyszülős családoknak az emelt összegű családi pótlék mellett, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultságánál és a gyermekápolási táppénznél is megkülönböztetett figyelem jár. Idén először egyszülős családokban élő gyermekeknek Erzsébet-táborokat hirdettek, és a kormány segítségével hamarosan megnyílhat az ország első egyszülős központja. Januártól tovább emelkedik a kétgyermekes családoknak járó családi kedvezmény mértéke, az egyszülősöknél is havonta 35 ezer forint lesz – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. november 13. 09:42
Nem értem, mi a probléma? Az LMP ugyanezt akarja, csak jobban. Aki vidéki bunkó ezt nem érti, annak majd elmagyarázzák.
Mindjárt
2017. november 11. 08:07
VOLT SOROS-TERV VAN SOROS-TERV Soros-terv kezdődött azzal, hogy Soros kiszarta a fideszt. Soros-terv ma is működik. Több tizezer milliárdot lop a fidesz csürhe a magyar emberektől plakátozásra, tv és internetes hírdetésekre. Ez a rengeteg lopott pénz a felcsúti maffia kormány kegyeltjeit gazdagítja; Orbán, Mészáros, Habony, Rogán, Vajna, Matolcsi és a többi fideszes nagykutyákat és családjaikat. Soros-terv nagyon bevált a fidesz csürhének. Még a letelepedési kötvénylopkodásnál is jobban. A Soros plakátozás is milliárdokat hoz a disznófejű vajdának a magyaroktól lopott pénzből.
catalina9
2017. november 11. 08:03
Az LMP Soros zöldre mázolt kereplője...
Mindjárt
2017. november 11. 08:00
Mocskos, tolvaj, kommunista, EMBERTELEN fidesz maffia kormány! Már a végrehajtók is kegyelmeznének az adósoknak, csak a kormány nem Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja már évekkel ezelőtt követelte az úgynevezett elsétálás jogát, s noha a kormány nem támogatta, már a végrehajtói kar vezetői is felvetik ennek lehetőségét. https://alfahir.hu/2017/11/08/devizahitelesek_elsetalasi_jog_z_karpat_daniel_jobbik_adosrabszolgsag
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!