Lázár: Felgyorsultak az események Brüsszelben

2017. november 09. 16:35

Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni – mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Szokásos budapesti sajtótájékoztatóján a miniszter ezúttal a határvédelemről, a határon túli magyarság kérdéseiről és a zaklatási ügyekről is nyilatkozott.

2017. november 09. 16:35

Brüsszeli események

Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető kiemelte: a napokban az egyik liberális csoport újabb bizottsági meghallgatást kezdeményezett Magyarország ügyében. Pedig az európai együttműködésnek egymás tiszteletben tartására kellene épülnie, ezért Magyarország azt kéri minden EP-képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben a magyar embereket és ne sértegesse őket – jelentette ki.

Lázár János közölte: „fel sem tételezi”, hogy azért gyorsulnak fel az események, mert a „szponzor” Brüsszelbe látogat, de beszédes, hogy hétről hétre kerülnek elő hírek arról, hogy Soros Györgynek milyen erős hálózata van Brüsszelben.

Határvédelem

A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium 51 milliárd forintot kap határvédelemre az év végéig – jelentette Lázár János. Sajtótájékoztatóján elmondta: azért kapja a két tárca ezt a forrást, hogy Magyarország továbbra is Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhasson, és megvédhessék az országot az illegális bevándorlóktól.

A kormány azt az álláspontot képviseli, hogy miközben tiszteletben tartják: vannak nagy nyugat-európai országok, amelyek bevándorlóországok, nem fogadják el, hogy a közép-európai „még nem bevándorlóországokat” is megváltoztassák – közölte a miniszter.

A határon túli magyarság

Lázár János közölte: úgy szeretnék lefolytatni a vitát a magyar-ukrán viszonyrendszerben, hogy az együttműködés lehetősége megmaradjon. Megjegyezte: arra kéri az unióba törekvő országot, hogy tartsa be azt a szokást, miszerint ha egy kisebbségnek már megvolt egy joga, az maradjon is meg.

A tárcavezető reagált arra is, hogy Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását vetette fel. Lázár János a határon túli szervezetek egységes véleménye mellett állt ki, és szembeállította, hogy a volt miniszterelnöknek 2003-2004 óta problémája van a határon túli magyarokkal, míg a határt áttörő illegális bevándorlókat szívesen látja.

Zaklatási ügyek

A zaklatási ügyeket illetően a kormányzatban és a kormánypártokban az emberi méltóságot tartják a legfontosabbnak, ami ez esetben az áldozatok védelmét jelenti – mondta Lázár. A tárcavezető kiemelte: ugyan a magánviszonyokban a kormánynak nincs helye és keresnivalója, de fontos állást foglalni. Közölte: a leghatározottabban elutasítják az erőszak minden megnyilvánulását és a hatalommal való visszaélés minden formáját.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. november 09. 23:15
Nagyon jo lenne valami kis eljaras vegre, mi? Lehet megint brusszelezni, a prolik zabaljak. Korabban zavart, hogy ilyen segghulyenek nezik a valasztoikat ezek a bunko takonygerincu faszkalapok. De hat igazuk van: a valasztoik sajnos tenyleg segghulyek:((
OberEnnsinnen
2017. november 09. 18:15
Jó ez a Lázár, na. De hát, fideszes az eszemadta, ezen nem kell csodálkozni... Örülne a ballib ha lenne egy negyed, egy hatod, egy tizednyi Lázárja. Szóval, komolyan: csendesen javaslom Lázáréknak: minden reggel úgy induljanak a napnak, hogy "ma is előre kell vinni a magyarságot"...
krotak
2017. november 09. 17:40
Egy magát megnevezni nem kívánó, a kormányhoz közel-álló politikus kiszivárogtatta: 2018-ban akkor is lesz kormányváltás, ha kétharmaddal nyer a Fidesz. Csak a miniszterelnök személye biztos. Mik ki nem derülnek...
Harangláb
2017. november 09. 17:26
Lázár túl jó ahhoz, hogy kivonuljon az országos politikából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!