MSZP: Vissza kell perelni a rákkeltő gyógyszerekre kifizetett tb-támogatást

2018. július 13. 12:15

Hegyi Gyula, az MSZP szerint alelnöke szerint a kormánynak vissza kellene perelnie a gyógyszergyártóktól azt a pénzt, amit rákkeltő vérnyomáscsökkentőkre tb-támogatásként kifizetett.

2018. július 13. 12:15

Az MSZP szerint a kormánynak vissza kellene perelnie a gyógyszergyártóktól azt a pénzt, amit rákkeltő vérnyomáscsökkentőkre tb-támogatásként kifizetett. Hegyi Gyula, az ellenzéki párt alelnöke pénteken Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, kivonták a forgalomból a valsartan hatóanyagú gyógyszereket Magyarországon, mert rákkeltő adalékanyag került a készítményekbe.

A szocialista politikus szerint az egészségügy felelősei semmilyen tájékoztatást nem adnak a 200 ezer érintett betegnek, milyen veszélyekkel járt ezeknek a gyógyszereknek a szedése, mióta szennyezettek. Hegyi Gyula szerint egy doboz gyógyszer tb-támogatása mintegy ezer forint, a 200 ezer beteg közül pedig nagyon sokan több hónapra váltják ki a készítményeket. Az állam milliárdokat költhetett a szennyezett gyógyszerekre – mutatott rá.

Szorgalmazta, hogy a gyógyszertárak váltsák vissza ezeket a készítményeket, de ez nem elég, mert a tb-támogatás is „kútba esett”. Ezért kellene a gyógyszergyártóktól visszaperelni a pénzt – közölte. Hegyi Gyula azt hozta fel példaként, ha egy kis cukrászdában fagylaltmérgezés történik, akkor bezárják a helyet, napokon belül megnevezik a felelőst. Rákkeltő vérnyomáscsökkentők esetében minimum ilyen szigorral kellene eljárni – hangoztatta.

Az európai parlamenti választásra vonatkozó kérdésre azt mondta, a listavezetőről még nincs döntés és a Párbeszéddel közös indulást sem tartja százszázalékosnak. Utóbbival kapcsolatban hozzátette: ennek semmilyen más oka nincs, mint hogy erről nem született megállapodás és döntés.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Glück28
2018. július 13. 15:40
Nosza MSZP, csináljátok egyszer az életben valami hasznosat, mutassátok meg, hogy hogyan lehet visszaperelni a pénzt. Gondolom a pofázásban ki is merült a tehetség.
izo1210
2018. július 13. 14:33
Na ezért nem szereti senki elismerni a felelősségét, mert akkor jönnek a keselyűk.
zakar zoltán béla
2018. július 13. 12:40
Meg János bácsi koponyáját...
Balogh Norbert
2018. július 13. 12:33
És a vizitdíjat nem kéne újra bevezetni?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!