Gyerekeit vitte lopni egy apa Salgótarjánban

2018. augusztus 24. 11:07

Két lányával és egy nővel ment lopni egy férfi egy salgótarjáni áruházba.

2018. augusztus 24. 11:07

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között – tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.

Bóna Gyula elmondta: a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak játékkonzolhoz való lemezeket lopni az áruvédelmi eszköz kijátszásával, ehhez a férfi alufóliával bélelt ki egy hátizsákot.

A játékprogramokat az apa és két lánya válogatta össze, és egy bevásárlókosárba pakolta, míg a nő a ruházati osztályon várakozott. Amint a – közel 80 ezer forint értékű – lemezeket kiválasztották, az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ott kosarat cserélt a nővel, majd apjával és testvérével kiment a boltból.

A nő a játéklemezekkel megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol bepakolta azokat az alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget. 

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
n0ri68
2018. augusztus 25. 08:02
Ilyen egy rendes családapa, bevonja a gyerekeket a munkába.
patkánynak sem nevezhető férgek
2018. augusztus 24. 22:33
Ezt a réteget célozzák meg a libsik a feltétel nélküli alapjövedelem ígéretével. Igaz, ezek a trógerek akkor is lopnának... :D
a hun
2018. augusztus 24. 22:09
"Két lányával és egy nővel ment lopni egy férfi egy salgótarjáni áruházba." Má az MTI is cigányozik. Persze, gyáva módon-burkoltan.
magnahungaria
2018. augusztus 24. 18:31
Tényleg olyan kirekesztő, szegregáló rasszistákok vagytok! Szegíny dél-norvég bálnavadászokat báncsátok állandójan! Hát a szülő dóga, hogy életre nevelje a gyerekit. hogy megmutassa nekije, hogy mibűl fog megélni! Ez csak világos, nem? Persze, ha kiderül, hogy tényleg egy bizonyos magyarországi kisebbséghez tartoztak, de a szlovénhoz, vagy a némethez, vagy az örményhez, avagy pláne a rettentően kirekesztő magyarsághoz, akkor 3 hétig a saját fejemre fogok hamuzni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!