Verőlegények

2019. április 10. 07:40

Sokan vannak, akiket semmilyen érv, semmilyen tény nem zökkenthet ki saját zsigeri gyűlöletéből.

2019. április 10. 07:40
Latte

„»Most kell szerénynek lenni, mert most van mire« – fogalmazott tavaly ilyenkor a miniszterelnök, de vajon megfogadtuk-e? Vagy elvonta a figyelmünket saját győzelmi mámorunk és az ellenfél első vonalának szerencsétlenkedése, míg a hátsó hadosztály csatasorba rendeződött? Az, hogy az ellenzék egy éve nem találja magát, lehet mulattató, érezhetünk elégtételt miatta, de meg nem nyugodhatunk benne.

Hiába ugyanis az összes ajtónak rohanás és földre fekvés, hiába a j és az ly között vívott szélmalomharc, sokan vannak, akiket semmilyen érv, semmilyen tény nem zökkenthet ki saját zsigeri gyűlöletéből. Ők azok, akik eddig csak az interneten voltak hangosak. Újságírókat, jobbolodali szavazókat, kormánypárti politikusokat fenyegettek, miközben átolvasták az Alinsky-összest és kellően kiképezték magukat az aktivistaképzőiken. Őket láthattuk szánkót rugdalni és rendőrsorfalnak feszülni decemberben. Egy éve várják, hogy behajtsák mindazt, amire a vezetőik képtelenek, és ha azt látják, hogy a vezetőik gyengék – márpedig gyengék – maguk fognak az ügyük élére állni. Ők azok, akik egy túlkapásoktól vissza nem riadó, elnyomó hatalom képét harsogják, miközben maguk modern kori Szamuely-fiúkként rezzenés nélkül hoznának statáriális ítéleteket.

Így lehet, hogy Miskolcon brutálisan megvertek egy fideszes aktivistát. A férfi szó érdemtelen dicséret lenne arra az emberre, aki az aláírásgyűjtő standnál ököllel ütlegelt egy nőt úgy, hogy csak a Jóisten és a közbelépő Fidesz-aktivisták akadályozták meg a további súlyos tettlegességet. Most először mutatták meg, hogy már a gyakorló bolsevizmustól sem rettennek vissza.”

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2019. április 10. 11:59
"brutálisan megvertek egy fideszes aktivistát" Aki krvnak áll megbszák.
Vadgesztenye
2019. április 10. 10:28
Hol van az ellenzéki média, az Index és a 444 felelőssége?
írmag
2019. április 10. 09:45
Elfelejtették az acélvárost, meg a privatizálást követő munkanélküliséget?
I_Isti
2019. április 10. 09:03
"miközben átolvasták az Alinsky-összest " Nem csak azt! Tulajdonképpen Hitler is ezt csinálta a '30-as évek elején: mivel a náci párt csak egy törpepárt volt, ezért nem parlamenti munkával (hahaha) hanem utcai demonstrációkkal, és az ellenfelek megfélemlítésével igyekezett bővíteni a táborát. Amit ma az a csodálatos ellenzékünk csinál, az egy hitleri recept, csak az a különbség, hogy Hitler -- bármilyen nem tetsző megállapítás ez, de tény -- azé' mégis csak egy olyan karizmatikus figura volt, aki egy beszédével akár milliókat tudott extázisba kergetni -- bár ez az extázist meglehetősen gonosz szellem megosztásával tudta létrehozni, -- szóval nem huszonvalahány figura volt, akinek a beszédei alatt elalszanak az emberek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!