Élettársi kapcsolatban élők is igényelhetik a csokot

2020. január 12. 14:04

Élettársak is igényelhetnek állami családtámogatást, például családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a különbség a házastársakhoz képest az, hogy csak a meglévő gyermekek után vehetik igénybe – mondta Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális csatornán vasárnap.

2020. január 12. 14:04

Felhívta a figyelmet arra, ha a pár időközben összeházasodik, akkor jogosulttá válik arra, hogy a később születendő gyermekek után is igénybe vegye a támogatást.

Ugyancsak nyitott az élettársak számára is a többgyermekes családoknak új autó vásárlására nyújtott állami támogatás - tette hozzá a szakértő.

A házastársak és az élettársak által másképp igénybe vehető családtámogatásokról szólva Toldi Judit elmondta: a családi pótlék esetében az élettársak másik tagjának gyermeke után is igénybe lehet venni a támogatást, de pluszkötelezettség, hogy hivatalosan igazolniuk kell az élettársi kapcsolat fennállását egy évre visszamenően.

A munkabérből havonta igénybe vehető adókedvezménynél a gyerekek számának megfelelően érvényesíteni lehet az adójóváírást, de a jogszabály előírja, hogy szükséges a bejegyzés az élettársi nyilatkozatok nyilvántartásába, és szintén egy év kell a támogatás igénybevételéhe; jelezte a szakértő.

(MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. január 12. 17:44
Már mindegy ki, csak vegyék már föl azt a hitelt. Az izraeli bankok szorongatják a Fideszt, hogy dolgoztassák még jobban a pénzüket. Szebb Jövőt!
kunfia2
2020. január 12. 17:18
Ki ez a közjegyző,hogy a kormány szándékairól bennfentes infókat tud?
Andre1bp
2020. január 12. 16:14
https://www.google.com/amp/s/index.hu/gazdasag/2016/07/20/meleg_paroknak_is_jar_a_csok/amp Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után
di78
2020. január 12. 15:50
"Élettársi kapcsolatban élők is igényelhetik a csokot" Az apátok f@szát. Nekem ez azt jelenti, hogy megjelent az első repedés a orbáni családpolitikában. Az élettársi kapcsolat arra jó, hogy könnyeben lehessen elhagyni vagy kidobni az asszonyt, gyereket, férjet, nem kel bíbelődni a válással. Ha ezt az életmentalitást is támogatja anyagilag a kormány, akkor tényleg az lesz a vége, hogy a beteg(értsd buzi, leszbikus) párok is jogosultak lesznek rá. Most teszem le a nagy esküt, hogy amikor a liberók kerülnek hatalomra, mert előbb utóbb megtörténik, az első intézkedéseik között lesz a betegekre való kiterjesztése, ennek a törvénynek. DISLIKE DOKTORMINISZTERELNÖKÚR!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!