Gyurcsány Ferenc: Hullik a magyar, mint nyári melegben a légy!

2020. február 09. 15:19

Magyarország szétesett, a kormány „őrületet szervez”. Gyurcsány Ferenc bibliai példákkal megtűzdelt beszédében diavetítéssel és fóliázott kórházi menüvel értékelt évet.

2020. február 09. 15:19

Már több éves hagyomány a Demokratikus Koalíciónál, hogy minden év elején Gyurcsány Ferenc visszatekint az elmúlt időszakra, és beszédben foglalja össze a legfontosabb történéseket.

Idén, szintén a DK-s hagyományoknak megfelelően, az Örömódával kezdődött az évértékelő, amit a (hangjában is érezhetően) megfázott exminiszterelnök tartott az éltesebb korú közönségnek.

Pártomnál jobban érdekel a hazám

– nyitott a pártelnök, aki a haza jelen állapotát „szétesettnek” jellemezte.

köztársaság halott" – folytatta Gyurcsány, szerinte a nemzet fogalmát kisajátították. Ezt követően a gyergyóditrói eseményekről értekezett, ahol szerinte a Sír Lankai-i vendégmunkásokat elüldözték.

Őrület, amit a magyar kormány szervez – fogalmazott, majd bibliai példákkal élve a kormány népszerűséghajhászását Júdás-pénzhez hasonlította. Meglepő módon Máté újszövetségi történetét is idézte a DK elnöke, 

Maradjatok emberek! – szólította fel közönségét Gyurcsány, hozzátéve, hogy mielőtt „szociálpszichológia fogalomnak” neveznék őt a konzervatív médiában, ő emberekről beszélt, nem pedig „bevándorláspárti” beszédet tartott. 

A klerikalizmus nem egyenlő a kereszténységgel

– szögezte le a pártelnök, hozzáfűzve, hogy Magyarországon klerikális és nem keresztény hatalom uralkodik.

Szót ejtett a megszűnt Népszabadságról is, majd Márait hozta fel példaként az emberség értékére, amiből ő kijelentése szerint egy lépést sem fog hátrálni.

Niedermüllerre is kitérve azt kijelentette, hogy

„Menjenek ezek a pokolba!” – üzente Gyurcsány a kormánynak, majd diavetítés következett: az exkormányfő grafikonokat vetített ki, amik a GDP alakulását mutatták a 2010-es szinthez képest. Gyurcsány interpretációjában úgy fogalmazott, hogy Magyarország gazdasági helyzete szürke, mint a „kormányfő agyának egy része”. Ezt követően a bérviszonyokról és az egészségügyről is prezentált:

Hullik a magyar, mint nyári melegben a légy!

– fogalmazott dörgedelmesen Gyurcsány, majd újabb performansz következett. Előhúzott egy fóliázott, állítólagos kórházi reggeli menüt, és újra elküldte a „pokolba", majd a „csudába” Orbánt.

Gyermekeink és unokáink egyre kevésbé lesznek versenyképesek – tért át az egészségügyről az oktatásra Gyurcsány, majd újabb grafikonok jöttek, immár a tanárhiányról. Volt egy kis wassalbertezés, majd a korrupciós indexről jött az újabb dia.

Ezt egy bizarr videóbejátszás követte: Orbán Viktorra és Mészáros Lőrincre montázsolták át a Titanic ikonikus hajós jelenetét, majd éles váltással az összefogás szükségességét hajtogatta az átlagosnál érezhetően enerváltabb szónok.

A beszéd zárlatában a régi sérelmeken való felülemelkedés fontosságát hangsúlyozta Gyurcsány, egy végletesen kettészakadt politikai teret emlegetve. Külön üdvözölte a frakcióhoz csatlakozott Bősz Anettet, majd a Párbeszéd politikusait.

Vagy együtt fogunk kormányozni, vagy sehogy 

– fejtegette emelt hangon Gyurcsány.

Egyórányi beszédének befejezésében az ellenzéki pártok összetartását emelte ki, az „európai demokratikus nemzetekhez való visszatérést" tűzve ki célul.

Összesen 502 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TARR Ferenc dr.
2020. február 11. 14:04
Kedves Honfitársaim! És szerkesztő urak... Nem gondol itt senki arra, hogy ez az ALKOHOLISTA, HAZUDOZÓ, ŐSZÖDI RÉM tematizálja a közbeszédet??? S ami még fontosabb, miután a (kissé ostoba) demokrácia jegyében egy gyékényen árul a MAGYAR HAZÁT VÉDŐ,TISZTESSÉGES KORMÁNYZATTAL, mert jelen lehet az országházban, az ERKÖLCSÖS MAGYARORSZÁG BECSÜLETES KÉPVISELŐIT húzza le a képmutató, parvenü, bűzös mocsarába??? Ami csak is PROLINAK tetszik: aki lusta, irigy, tehetségtelen, s alig várja, hogy kaphassa a muka néküli javakat. MIÉRT NEM LEHET HÍR NÉLKÜL HAGYNI EZT A GERINCTELEN PSZICHOPATÁT, AZAZ NEM TUDÓSÍTANI HAZUDOZÁSAIRÓL, KÉPTELEN ÉS ZAVAROS SZÓÖZÖNÉRŐL???? MI DOLGUNK AZZAL AZ EMBERCSOPORTTAL, AMELYIK ÖSSZEJÖVETELÉT nem a HIMNUSSZAL kezdi??? Magyar az ? NEM,NEM,NEM!!!!!!
Saksafar
2020. február 10. 20:53
Elqurot nem akarja meglepni valaki születésnapjára valami extrém sport tanfolyammal? Lehetne siklóruhás repülés, siklóernyőzés vagy szabadtüdős merülés mélységi rekord döntés, mondjuk a Mariana-ároknál?
hátakkor
2020. február 10. 18:06
Feri dicséretben részesítette a Mozgalmat, erre ma Kunhalmi instruálta a Mozgalom elnökségét hogy még tanulniuk kell hogy beférjenek a komcsi klubba.
néhai Ch.Pilot
2020. február 10. 17:11
A légy nem a nyári melegben, hanem ősszel hullik, Öregecskedő, Csecsőterepes Kígyózó Kígyó elvtárs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!