A járvány idején is segít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

2020. április 08. 16:33

A szolgálat átvállalja 33 hátrányos helyzetű, beteg, magyarországi és határon túli gyermek műtéti költségeit több mint kilencmillió forint értékben – közölték.

2020. április 08. 16:33

A koronavírus-járvány ideje alatt is segít a rászoruló gyerekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szolgálat szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az elnökség bajba kerülő, rászoruló gyermekek, családok és intézmények segítésére mintegy 30 millió forintot adományozott, valamint 55 családnak tárgyi adományokkal segített. Az elnökség, a kuratórium és a felügyelőbizottság határozatai szerint a szolgálat átvállalja 33 hátrányos helyzetű, beteg, magyarországi és határon túli gyermek műtéti költségeit több mint kilencmillió forint értékben, negyvenkét számítógéppel segíti a távoktatást, háromszáznál több gyermek táborozási kérelmét támogatja több mint hétmillió forinttal, és további egymillió forint értékben intézményi kérelmeket is támogatott.

A döntés alapján a szolgálat tizenhárom családnak különböző adományokkal – például kerekesszék, élelmiszer – segít, a Safer Internet Programot távoktatásban folytatja, válaszol a távoktatással kapcsolatos gyakorlati és jogi kérdésekre, valamint állami kórházaknak segít védőfelszerelésekkel a járványhelyzet leküzdésében – tették hozzá. Tájékoztattak arról is, hogy a szolgálatnál továbbképzésben részt vevő gyógypedagógusok, gyógytornászok, parasporttérnerek, pszichológusok oktatása is változik: az írásbeli elméleti vizsgákat szintén távoktatásban oldják meg, a gyakorlati képzéseket egyelőre elhalasztják. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az elmúlt harminc évben több mint egymillió gyermeknek nyújtott segítséget. A szolgálat intézeteiben január-márciusban 1126 terápiát, fejlesztést végeztek, több mint 11 millió forint értékben – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!