A kötelező óvodai és bölcsődei ügyelet miatt több kijelölt intézményre lehet szükség vidéken

2020. április 30. 18:12

Egy csoportban legfeljebb öt gyermek lehet, az ügyeletért magánbölcsődék esetén sem kérhetnek pénzt.

2020. április 30. 18:12

A hét elején megjelent kormányrendelet értelmében kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket. Egy csoportban legfeljebb öt gyermek lehet, az ügyeletért magánbölcsődék esetén sem kérhetnek pénzt. Több településen már a veszélyhelyzet kihirdetése óta gondoskodtak az ügyelet megszervezéséről, az új szabályok miatt azonban valószínűleg bővíteni kell az ügyeletes intézmények körét.

Hétfőtől több változás lép életbe Balassagyarmaton az óvodai és bölcsődei ellátásban. Csach Gábor polgármester tájékoztatása szerint május 4-én megkezdődik a bölcsődei ügyeletes kiscsoporti felügyelet. Bővítik (szükség szerint) az óvodai kiscsoportos ügyeleteket is, hétfőtől akár minden intézményben biztosítva, hogy az ötftagú kiscsoportokat elkülönítsék egymástól. Az ellátásokat mindkét esetben a dolgozó szülők gyermekei számára biztosítják. A Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde valamennyi tagóvodája és minibölcsődéje csütörtöktől legfeljebb öttagú csoportokban biztosítja a gyerekek napközbeni kiscsoportos felügyeletét.

Debrecenben május 4-től változik az óvodai ügyeletet ellátó intézmények köre: az eddigi öt kijelölt óvodát másik nyolc óvoda váltja fel – közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel. A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt Debrecen önkormányzata a fenntartásában működő óvodákban március 23-tól ad ügyeleti ellátást azon óvodás korú gyermekeknek, akiknek szülei ezen időszak alatt is dolgoznak. Az ügyeletet kérő gyermekek számára az étkezést a saját intézményükben kell igényelniük a szülőknek.

A magánintézményeket is kérik az ügyelet megszervezésére

Székesfehérváron az önkormányzat továbbra is gondoskodik a napközbeni felügyeletről azoknak a bölcsődéseknek és óvodásoknak, akiknek a szülei ezt igénylik. Hétfőtől az ügyeletes bölcsőde továbbra is a Mesevilág Bölcsőde, az óvodai ellátást pedig öt intézmény ügyeleti nyitvatartásával biztosítják: a Tolnai Utcai Óvoda, a Sziget Utcai Óvoda és a Napsugár Óvoda mellett megnyitja kapuit a Felsővárosi Óvoda és az Ybl Miklós Tagóvoda is. Cser-Palkovics András polgármester a nem önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék vezetőit is megkérte, hogy hétfőtől gondoskodjanak az intézményekben az ügyeleti nyitvatartás megszervezéséről. A magánintézményekbe járó kisgyermekek szüleit arra kérte, hogy ha kérik gyermekük napközbeni felügyeletét, saját intézményeikkel vegyék fel a kapcsolatot.

Dunaújvárosban az önkormányzat továbbra is folyamatosan biztosítja az óvodai és bölcsődei ügyeletet. Az ügyelet feltétele a szülők által aláírt nyilatkozat, amelyben kijelentik, hogy a gyermek nem járt külföldön és nem beteg, illetve a gyermekkel egy háztartásban élő gondviselő(k) munkáltatói igazolása.

Szolnokon már a járványhelyzet kezdetétől térítésmentesen igénybe vehették az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban azok a szülők, akik nem tudták elhelyezni gyermekeiket. Egyedül a gyermekek étkezésért kell fizetniük a szülőknek. A Tisza-parti megyeszékhelyen 4 bölcsődében van ügyelet, a 495 bölcsődésből 55-en veszik ezt igénybe. Emellett 7 ügyeletes óvoda működik, ahová az 1901 óvodásból 115 gyermek jár jelenleg.  

Az egyházi is nemzetiségi óvodák is kiveszik részüket a munkából

Békéscsabán már március 18-tól működik az óvodai és bölcsődei felügyeleti rendszer, az 1600 óvodás és a 280 bölcsődés gyerek közül 50-60-an veszik ezt igénybe - közölte online sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester. Hozzátette, az igényt az ellátás megkezdése előtt két nappal kell jelezni az intézményvezetőnek. Május 4-től három óvoda és egy bölcsőde fogadja a gyerekeket. Az új kormányrendelettel kapcsolatban megjegyezte, „elképzelhető, hogy növekvő igény esetén bővül a felügyeletet biztosító intézmények köre”.

Gyula polgármestere, Görgényi Ernő elmondta, a városban eddig is tartottak fenn ügyeleti rendszert, amely hétfőtől kiegészül az egyházi és a nemzetiségi fenntartású óvodákkal. A szülő az igényt legkésőbb a gyermekfelügyelet kezdő napja előtti munkanapon 10 óráig jelentheti be, javasolják, hogy ezt e-mailben tegye. A városvezető közösségi oldalán azt írta, mivel egy csoportban legfeljebb öt gyerekre vigyázhatnak, a bölcsődében a 121 beíratott gyerekből 60-nak, az önkormányzati óvodákban 568 gyerek közül maximum 130-nak tudnak ügyeletet biztosítani, betartva a szabályokat. A maximális gyermeklétszám elérését követően várólistát kötelesek felállítani az intézményvezetők.

Orosházán a szülői jelzések alapján folyamatosan emelkedő gyerekszámra számít az egyik óvoda vezetője. Békésen eddig tíztagú csoportokban vigyáztak a gyerekekre, az új szabály miatt Kálmán Tibor polgármester az egyházi fenntartású óvodákkal is egyeztetést kezdett az ügyelet biztosításáról. Csongrád megye valamennyi városában a járvány kezdete óta biztosították a felügyeletet az azt igénylő szülők gyermekei számára a kijelölt óvodákban, illetve bölcsődékben.

Számos helyen nyilatkozatot kell tenni a gyermek egészségi állapotáról a fertőzések elkerülése végett

Pakson május 4-től a Bóbita bölcsőde, illetve a Benedek Elek és a Napsugár óvoda látja el a gyermekek felügyeletét. A szülők előző nap jelezhetik az intézményvezetőknél, hogy kérik a felügyeletet, és nyilatkozniuk kell arról is, hogy gyermekük nem szenved fertőző betegségben – írta csütörtöki közleményében a város önkormányzata.

Zalaegerszegen a veszélyhelyzet kihirdetése óta folyamatosan biztosít az önkormányzat ügyeleti ellátást indokolt esetekben bölcsődéseknek és óvodásoknak. Balaicz Zoltán polgármesternek naponta a közösségi médiában adott összefoglalója szerint ezekben a napokban az ügyeletet biztosító Tipegő Bölcsődében – kis csoportokban – naponta 20-nál kevesebb gyerekre vigyáztak, a szintén ügyeletet adó Kis utcai óvodában, ugyancsak kisebb csoportokban kevesebb mint 30 gyereknek kértek felügyeletet a szülők.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2020. április 30. 18:20
Helyes! A szülők mihamarabbi munkába történő visszatérését segíti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!