Emmi: Egymilliárd forinttal segítik a független előadóművészeket

2020. május 02. 09:02

Az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

2020. május 02. 09:02

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére. Az Emmi szombati közleményében kiemelték: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, hanem kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.

Közölték: a Köszönjük Magyarország című pályázatot a nemzetstratégiai intézmények, szervezetek bonyolítják le, és saját hatáskörükben döntenek a támogatásokról is. A Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tesz közzé felhívást, a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészeket, a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit támogatja; a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadóművészeknek, a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg a BMC Budapest Music Center a fiatal dzsesszzenészeknek nyújt segítséget.

A művészek társadalmi szerepvállalása példamutató

A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásukat az Emmi példamutatónak nevezte. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videók révén diákokat segítenek a tanulásban, mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt – írták. Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak – hangsúlyozták.

A felhívással azt akarják erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása "olajozottabb" lehet az aktív munkában tartott művészekkel – tették hozzá. Közölték: az egyes ágazatoknak szóló felhívásokat a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2020. május 02. 13:20
Ezek az előadók olyan függetlenek mint az ATV vagy a 24.hu vagy a 444.hu vagy a magyarokról külföldön hazugságot terjesztő médiumok és hosszasan sorolhatnám?
Kristály
2020. május 02. 12:41
A kormány ellenes szinházak nem érdemik meg ezután a gusztustalan mocskos viselkedésük folytán A ballib tartsa el Őket ,mindenki a házatáját. A szinész úrak szinész hölgyek a kemény kormány ellenes előadásaik útán oda tartják a markukat segitségért, mondjuk mindenhez POFA KELL.
OberEnnsinnen
2020. május 02. 11:34
A mácsaik meg az ascherok is kapjanak belőle... Meraznekik mindenkimásnál JOBBANJÁR... Sőt: kijár.
Kanóc
2020. május 02. 10:39
Fel nem fogom, miért kell egy ilyen hírt diszlájkolni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!