Épen maradt római kori pincét találtak Komáromban

2020. augusztus 31. 16:00

A pincét előzetesen a Kr. u. 2-3. századra keltezik.

2020. augusztus 31. 16:00
null

„Kiváló állapotban megmaradt ókori pincét tártak fel az ELTE régészei Komáromban, az egykori katonaváros területén. A föld alatti építmény egy olyan csatornázási munka során bukkant elő, amelyet folyamatosan nyomon követnek a szakemberek, így lehetőség nyílt annak pontos dokumentálására és megőrzésére” – olvasható a btk.elte.hu-n.

A cikkből kiderül: a város keleti részében tavasz óta folynak csatornázási munkák. A csőfektetések nyomvonala keresztül vezet az ókori Brigetio legiotáborán és az azt körülvevő katonaváros területén. A munkákat nyomon követik a a Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének munkatársai. A koordinálást a a Várkapitányság Integrált Nonprofit Zrt. végzi.

„A 4 x 3 méteres, 2 méter mély római kori pincére a Szabadság utcában bukkantak” – mondta az ásatás vezetője, Dr. Bartus Dávid. „Bár az építmény keleti irányban túlnyúlt a tervezett csatorna nyomvonalán, az ottani telek tulajdonosának, Szabó Józsefnek az engedélyével lehetőség nyílt annak teljes feltárására” – írja az oldal.

A vakolt falú pincéhez falépcső vezetett le nyugati irányból, déli oldalán pedig két világítóablak adott némi fényt. Az épületben jól megfigyelhetőek az egykori fapolcok felfüggesztéshez tartozó nyílások és a födémhez tartozó gerendafészkek nyomai. Az ásatások során megtalálták a pince beszakadt tetejének maradványait is, amely alatt több kerámiaedény is megmaradt. A födém alól előkerült a helyiség zárható faajtajának vas zárszerkezete. 

A pincét előzetesen a Kr. u. 2-3. századra keltezik. A római korbann valószínűleg nem állt építmény, viszont közvetlenül mellette díszes falfestményekkel és stukkókkal díszített épület húzódott. Miután a pince teteje még az ókorban beszakadt, és a mellette álló épületet is elhagyták, az utóbbi – falfestményekkel borított, stukkókkal díszített – vályogtégla falainak egy része az épület tetőzetével együtt a pincébe dőlt bele, így azok is előkerültek a feltárások során.

Ehhez az épülethez tartozhatott az egyik legszebb lelet, egy épen maradt, női arcot ábrázoló falfestmény részlete is. Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója szavai szerint a most megtalált pince már a negyedik hasonló föld alatti építmény az ókori Brigetióból.

„Korábban már 2008-ban és 2014-2015-ben is tártak fel hasonlókat a szőnyi vásártéren Dr. Borhy László professzor vezetésével. A most feltárt építményt az ásatás után gondosan visszatemetik, és az épülő csatornát az építmény falait megóvva vezetik át fölötte” – zárul a cikk.

Nyitókép: https://btk.elte.hu/content/epen-maradt-romai-kori-pince-kerult-elo-komaromban.t.5292?fbclid=IwAR2SAuE_EFAxUn5wAH3r2AtWpKh5KYUs9lVz6bNjXVH7OTZIi_IGsEmSWoY

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bispora
2020. szeptember 01. 08:18
Elképesztő, hogy a portré térbeli megvalósításának párhuzama majd csak ezer év múlva jelentkezik Európában. Ilyenkor látja az ember mekkora űr keletkezett a birodalom pusztulásával...
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. augusztus 31. 17:25
Magyarország hírhedt "főborászát" ne engedjétek oda. Azt is el akarja lopni, mint a szakdolgozatát.
balbako_
2020. augusztus 31. 16:59
A borpincét is festmények borították. Gyönyörű lehetett.
Memhölczer
2020. augusztus 31. 16:10
csodálatos lelet gratulálunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!