Üdítős dobozzal az „űrbe” – startra kész az ország első CanSat versenye

2020. augusztus 10. 12:00

Műholdszimulációs verseny, kólásdobozba csomagolt mikroszámítógépek, gyakorlatorientált csapatmunka. Riportunk egy eddig, a nagyközönség számára kevésbé ismert innovatív versenyről.

2020. augusztus 10. 12:00
null
Jereb Botond

A BME Kozmosz Kör szervezésében, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével kerül megrendezésre idén Magyarország első CanSat versenye. A CanSat Hungary csapata az Európai Űrügynökség (ESA) CanSat versenyének mintájára szeretné meghonosítani idehaza is e műholdszimulációs versenyt, mely során egy italosdoboz méretű és formájú, de teljesen „élethű” műholdat kell megalkotnia a jelentkező középiskolás csapatoknak, majd azt a légkörbe juttatva különböző feladatokat teljesítenie. 

E kis dobozkának azonban rengeteg mindent tartalmaznia kell, hiszen a feladatok sikeres megoldásához megfelelő műszerekre, szenzorokra, kommunikációs egységekre is szükség van, mindez azonban még nem elégséges, hiszen pontosan meghatározott térfogat- és tömegkitételeknek is meg kell felelni. Így válik mindez egy kifinomult és érdekes kihívássá, mely nemcsak komoly informatikai, fizikai és műszaki ismereteket, de ennél sokkal összetettebb, tágabb tudást kíván.

„Műszaki, gazdasági és akár jogi tudásra, érdeklődésre is szükség van mind ahhoz, hogy egy ilyen projekt sikerre vihető lehessen. Hiszen a költségvetés megalkotásától kezdve, a megfelelő támogatók megtalálásán át, a profi programozásig rengeteg feladat áll a fiatalok előtt. Ezért valljuk mi azt, ez a verseny nem csak egy szimpla műszaki, természettudományi megmérettetés, itt a komplexitásé és az interdiszciplinaritásé a főszerep, a csapatdinamika és projektalapú gondolkodás meglétéélyan jellegű általános tapasztalat átadása a cél, melyre a versenyre jelentkező fiatalok a későbbiek során bármikor támaszkodhatnak.

Magát a – négy-hat főt számláló csapat által megalkotott – CanSatet a szervezők által biztosított rakéták segítségével juttatják 1000-1200 méteres magasságba, ahonnan a készülékbe szerelt ejtőernyő segítségével érkezik majd vissza a földre. A verseny ténylegesen odafent veszi csak kezdetét. A feladat a műholdszimulációba szerelt szenzorok által közölt adatok feldolgozása és kiértékelése. Ezen adatfeldolgozási munka elengedhetetlen feltétele azonban a pontos és megbízható programozás és a CanSat, illetve a csapat közötti biztos kommunikáció megléte. Az adatfeldolgozást és -elemzést követően pedig a csapatoknak prezentálniuk is kell eredményeiket.

„Fontos kiemelni, hogy egy ilyen versenyt megfelelő felkészítésnek kell megelőznie. Szükséges a szakmai mentorálás, hiszen sok esetben sem a diákok, sem a felkészítő pedagógusok nem rendelkeznek kielégítő tudással egy ennyire specifikus vagy legalábbis annak tűnő területen. Mindez természetesen nem is várható el egyik féltől sem” – hangsúlyozzák a szervezők. 

Így a jövőben a CanSat Hungary csapata az ESERO (European Space Education Resource Office) oktatási irodájával együttműködve megfelelő felkészítőprogramot kíván indítani az érdeklődők számára. Mindezt úgy, hogy tanár és diák számára egyaránt gyakorlatorientált látásmódot tudjanak közvetíteni. „Szeretnénk, ha a fiatalok számára mindez nem csak egy verseny lenne, hiszen ez valójában egy nagyobb volumenű projekt, mely közel egy teljes tanévet felölel. Nem túlzok, ha azt mondom heti 4-5 óra csapattagonként a siker elkerülhetetlen feltétele.” 

Kezdetben hat-nyolc csapattal számoltunk, végül három, lelkes fiatalokból álló csapat fogja tudni megmérettetni tudását és tehetségét augusztus 15-én a táborfalvai gyakorlótéren. Sajnos a szomszédos országokból hívott csapatokkal idén nem számolhatunk” – mondja Selmeci Áron rakétaindítási és hajtóanyagfejlesztési projektvezető. Az idei verseny elhalasztása azonban fel sem merült a szervezőkben, hiszen mindaz, ahol ma tartanak másfél, két év komoly előkészület és szervezés eredménye. Mindemellett az idei verseny „tökéletes pilot-projektnek is tekinthető, egy éles főpróba” mondják a szervezők.

A CanSat Hungary csapata bízik abban, hogy ezen verseny még több fiatallal megismerteti és megszeretteti a műszaki pályák és kiemelten az űrkutatás szépségeit. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tervezett űrmérnök MSc képzésének remek promótere lehet egy ilyen verseny, így az egyetemtől is széleskörű szakmai tanácsadást, gyakorlati segítséget kap a szervező Kozmosz Kör.

 „Hisszük, hogy a jövő a projektalapú, gyakorlati tudásra és csapatösszetartásra épülő, innovatív versenyekben van. Mi pedig egy ilyen versenyt álmodtunk meg, bízunk benne sokak érdeklődését elnyerve mindezzel” – zárja gondolatait Illyés András.

(Képek: CanSat Hungary)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Máris Ottokár
2020. augusztus 10. 12:29
Szép dolog a tudomány, de tuti, hogy ezek a rakéták kijutnak az űrbe, és ott is maradnak, vagy számítsunk a mesebeli "égszakadás, földindulás, fejemen egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás!" eseményekre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!