Elítéltek egy álhírterjesztőt Nógrád megyében

2020. szeptember 02. 10:12

A hamisított cikk szerint súlyosan fertőzött férfi érkezett a faluból a kórházba, így aki a környezetében volt, az nagy eséllyel megfertőződhetett.

2020. szeptember 02. 10:12

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Járásbíróság egy férfit, aki márciusban valótlanul terjesztette, hogy egy Nógrád megyei település az új koronavírus központja – tájékoztatta a megyei főügyész szerdán az MTI-t. Bóna Gyula ismertette: a fiatal férfi március 17-én este az asztali számítógépén átszerkesztette az egyik hírügynökség cikkét, annak fejlécét használva, és valótlanul azt állította, hogy egy kórházi főorvos szerint a szomszédos településen van a koronavírus epicentruma, így aki teheti, ne menjen az utcára.

A vádlott az álhírt telefonjával továbbította egy ismerősének, aki jóhiszeműen továbbküldte ismerőseinek, így a valótlan információ néhány óra alatt elterjedt az interneten. A település polgármesterének ezután, hogy megnyugtassa a kedélyeket, cáfoló nyilatkozatot kellett kiadnia a település közösségi és hivatalos weboldalán. A Balassagyarmati Járási Ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat, a bíróság pedig a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó férfit jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte a főügyész. A rendőrség korábban azt írta, hogy egy 23 éves pusztaberki lakos ellen indítottak büntetőeljárást, aki azt állította az interneten, hogy Érsekvadkert lehet a koronavírus új epicentruma.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. szeptember 02. 11:13
"valótlanul terjesztette(ük)" Ez ismerős ez a szöveg, az M1 és a TV2 is ezt szokta mondani. Ők mennyit kaptak? Szebb Jövőt!
Kristály
2020. szeptember 02. 10:21
6 hónapi korház takartásra kellett volna ítélni mint közmunka fellebezés nélkül.
22-es csapdája
2020. szeptember 02. 10:16
Annyira feldolgozhatatlan számora, hogy lehet valaki ennyire ostoba, rosszindulatú, vagy felelőtlen, mint ez az álhír-kisiparos.
Teknős
2020. szeptember 02. 10:15
Van itt több ilyen idióta is, csak azok nem szerkesztenek fejléceket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!