Az SZFE új fenntartója érvénytelenítette a félévet

2020. november 28. 11:30

Az SZFE-n történő oktatás csak február 1-je után lesz folytatható.

2020. november 28. 11:30
null

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn” olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem új fenntartójának péntek esti közleményében. A fenntartó az 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletre hivatkozva úgy fogalmazott: „Az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható. A rendkívüli helyzettel érintett, 2020. őszi félév nem számít be az Nftv. 47. § (1) bekezdése, 48. § (2) bekezdése, 48/A. § A) pontja, valamint 53. §  (4) bekezdése szerinti határidőbe.”

A fenntartó hozzátette, hogy felkéri az intézmény vezetését a tanév szükség szerinti meghosszabbítására. A meghosszabbításnak a célja, hogy a féléves tárgyak teljesíthetővé váljanak, a következő félévek így hát ezek számára lesznek biztosítva.

Az egyetemet fenntartó kuratórium november 6-án döntött úgy, hogy a tanév mindössze 2021. február 1-től lesz folytatható az intézményben, melynek eredményeképp több hallgató és oktató is Aáry-Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához fordult. Aáry-Tamás Lajos pénteken kezdeményezte, hogy a kuratórium haladéktalanul vonja vissza döntését, jogsértésre hivatkozva.

Fotó: Résztvevő a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án. Élőlánccal tiltakoztak az SZFE modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok ezen a napon Budapest belvárosában. Az élőlánc tagjai kézről kézre adták azt a chartát, amelyet délelőtt az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttműködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. (MTI/ Mónus Márton)

Összesen 267 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. december 01. 16:31
Dógozhatnának is egy kicsit ezek a csepűrágó komcsi-fattyak. Persze ahhu'n NEM FŰLIK A FOGUK. NÉKIK A KOMOLY ÉS IGAZI MUNKA BÜDÖS....AZ "DEROGÁL" A FINOM MASZTURBÁLÁSHOZ ADAPTÁLT BŐRFELSZINÜKNEK....
fogas paduc
2020. november 30. 14:35
Helyes! Lehet menni önkéntes ápolónak. Itt a nagy lehetőség a jövőbeli eljátszandó szerepekhez egy kis érzelmi anyaggyűjtéséhez. Nem árt, ha a színész, hogy átélhesse a szerepét, lát egy kis munkát, egy kis szenvedést etc.
syphax
2020. november 30. 12:15
Szartam a Világra--és ma is ezt tenném ott--ELÉG VOLT A TANULÁS: A SOK MŰSZAKI RAJZ, LABORGYAKOTLAT, EGYEBEK. A "KÁDÁR" RENDSZERRŐL NEM TUDTAM HOGY AZ KÁDÁR RENDSZER, DE NEM IS ÉRDEKELT,, HOGY MI A TÚRÓ "RENDSZER" VÓT AKKOR?! AZ MEG HOGY ÉN EZT "ÉLVEZTEM" VOLNA,...NO EZ IGY BAROKKOS TÚLZÁS, MERT TÖBB VOLT ABBAN AZ ÉLETBEN KÜZDELEM(!), MINT AZ "ÉLVEZKEDÉS". Aki "azt" képzeli, hogy akkor olyan nagyon sok mindent lehet "élvezni"--MŰEGYETEMI TANULMÁNYOK KÖZBEN ÉS MELLETT-- AZ SEMMIT NEM ÉRT AZ EGÉSZ AKKORI VALÓSÁGUNKBÓL CSAK SZÖVEGEL.... BOTRA ÉS OLCSÓ-FELSZINES-LINK ÁGONDOLATLASÁGGL."Kussolni" meg már csak azért se lehetett mert a sok zárthelyi meg vizsga eleve "szereplés" volt csak másmilyen szereplés--PRODUKTIV-- mint a pofázás, meg az utcai olcsó-link ordibálás!
syphax
2020. november 30. 12:12
Szartam a Világra--és ma is ezt tenném ott--ELÉG VOLT A TANULÁS: A SOK MŰSZAKI RAJZ, LABORGYAKOTLAT, EGYEBEK. A "KÁDÁR" RENDSZERRŐL NEM TUDTAM HOGY AZ KÁDÁR RENDSZER, DE NEM IS ÉRDEKELT,, HOGY MI A TÚRÓ "RENDSZER" VÓT AKKOR?! AZ MEG HOGY ÉN EZT "ÉLVEZTEM" VOLNA,...NO EZ IGY BAROKKOS TÚLZÁS, MERT TÖBB VOLT ABBAN AZ ÉLETBEN KÜZDELEM(!), MINT AZ "ÉLVEZKEDÉS". Aki "azt" képzeli, hogy akkor olyan nagyon sok mindent lehet "élvezni"--MŰEGYETEMI TANULMÁNYOK KÖZBEN ÉS MELLETT-- AZ SEMMIT NEM ÉRT AZ EGÉSZ AKKORI VALÓSÁGUNKBÓL CSAK SZÖVEGEL.... BOTRA ÉS OLCSÓ-FELSZINES-LINK ÁGONDOLATLASÁGGL."Kussolni" meg már csak azért se lehetett efr
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!