A Nyugati pályaudvar mellett épülhet meg a cirkuszművészeti központ

2021. január 30. 08:07

A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította egy friss kormányrendelet.

2021. január 30. 08:07
null

A Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér – vasúti pálya – Ferdinánd-híd – Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ – olvasható a Népszava szombati számában.

A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította egy friss kormányrendelet. A Magyar Közlönyben megjelent másik rendelet szerint első körben a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a kijelölt területen – írta a lap. A kiemelt beruházás engedélyezésekor nincs szükség tervpályázatra, régészeti dokumentáció készítésére, figyelmen kívül lehet hagyni a területfejlesztésre vonatkozó koncepciót, valamint a hatályos építési rendeletet – tették hozzá.

(MTI)

(Fotó: Roberto Vargas Junior produkciója a Fővárosi Nagycirkusz Varázslatos Győztesek című műsorában 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében zárt ajtók mögött tartott előadást élőben közvetítették az interneten.MTI/Mohai Balázs)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2021. január 31. 18:25
- Van itt ez a 28,5 ha (285.000 m2) nagyságú terület a Terézvárosban, ami részben állami, részben MÁV tulajdonban volt - Gyurcsányék Kormányzati Negyedet agyaltak ki rá (eszement ötlet volt) - az állam megvette a MÁV 16,6 ha (166.000 m2) nagyságú ingatlanát - 7,1 milliárd forintért https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_mav_71_milliardot_kap_a_kormanyzati_negyed_teruleteert.342502.html - Gyurcsányék tervpályázatot írtak ki, majd győztest hirdettek, de 2008. januárban "megállították" (valójában: lefújták) a projektet - 2010-től 2019-ig Terézváros is, a főváros is Fidesz-KDNP vezetés alatt állt (az ország pedig most is), de azon a területen gyakorlatilag SEMMI SEM TÖRTÉNT (hagyták rohadni) https://index.hu/urbanista/2014/01/23/megneztuk_mi_van_a_kormanyzati_negyed_helyen_hat_eve_lakatlanul_pusztul_otleteket_varnak_az_ideiglen/ - 2014-ben Hassayéknak (Terézváros) és Tarlóséknak (Főváros) voltak ugyan ötletelései, hogy mit kellene ott (akár ideiglenesen is) csinálni, de semmi sem lett belőle https://tervlap.hu/cikk-nezet/8-milliardos-telken-epul-kutyapark-es-bringaszerviz- - 2016. januárban Lázár János előállt a "Nyugati Liget projekt" ötletével: https://hvg.hu/itthon/20160121_Lazar_Nyugati_Liget_Projekt - 2016. március 22-i hír szerint: "A tervek szerint a szerdai kormányülésen terjeszti be Lázár János a VI. kerületi Podmaniczky utca mentén létesítendő Podmaniczky Park (leánykori nevén Nyugati Liget projekt) terveit. A 25 hektáros park nagyjából 1,2 kilométeres területen, a Teréz körúttól a Dózsa György úton keresztül egészen a Hungária körútig terülne el, sétánnyal, parkkal. Lakóházak, irodaház és üzletközpont a tervek szerint nem épülne a területre, lenne viszont játszótér, sportolásra alkalmas terület, szökőkút, vendéglátó egységek és kisebb kulturális helyszínek is" https://hvg.hu/itthon/20160322_nyugati_palyaudvar_podmaniczky_park_nyugati_liget_projekt - 2016. március 26.: Lázár megkapta a kormány támogatását a Nyugati Liget/Podmaniczky Park projektre: "A koncepció részleteinek véglegesítésére április harmincadikát szabta meg határidőként a kabinet - tudtuk meg. A terv szorosan kapcsolódik a Liget projekthez. Lényege, hogy teljesen felújítják a Nyugati pályaudvart és az oda bevezető vasúti infrastruktúrát, majd a síneket befedik. Az így létrejövő két szint felső részén újjávarázsolják a Podmaniczky utcát, ahol egy hatalmas parkot hoznak létre csónakázótóval, telepítenek négyezer fát, létesítenek így egy hatalmas közösségi teret, valamint építenek öt, egymással összeköthető, kulturális célra használható fedett létesítményt, ahol például egy tudományos technikai tárlatot is kialakítanak, egyfajta csodák palotáját. Az így keletkező zöld szint lényegében összeér a Városligettel. A mai Ferdinánd híd forgalmát a föld alá vezetik, a Terézvárosban, valamint a XIV. kerület érintett belső részében jelentősen átszervezik a közlekedést." http://nol.hu/belfold/ligette-emelik-a-nyugatit-1608063 A projekt dicsérendő. EDDIG ugye, szó sem volt arról, hogy cirkuszt is lenne az új parkban. De aztán - 2018 elején hírek jelentek meg arról, hogy a tervezett Cirkuszművészeti Központ helyszínéül szóba jöhet a Podmaniczky utcai MÁV-terület is: "Az európai jelentőségűnek szánt projekt felelős vezetője, Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkuszt igazgató miniszteri biztos a Világgazdaságnak elmondta, hogy olyan különleges, attraktív épületet terveznek, amely Budapest egyik emblematikus pontja lehet. A látványtervet készítők buborékszerű, üvegből készült épületet álmodtak meg. A gömb belsejében a nagyobb területet az 1500 férőhelyes, minden modern technikai megoldással felszerelt - cirkusz foglalja majd el. Mellé - múzeum épül, valamint - módszertani kutató és cirkuszpedagógiai oktató központ, - gyakorlótér, és - a fellépők számára égetően hiányzó kulturált szállások is helyet kapnak az épületegyüttesben. A tervek szerint oda költözne - a szakképző intézmény, illetve - az artistaképző főiskola is." "... a beruházás helyszínéül a Margit-sziget északi csücske, a Blaha Lujza tér, a Lehel tér, a Városligeti fasor és a Podmaniczky utcai MÁV-terület éppúgy górcső alá került, mint magántulajdonban lévő foghíjtelkek Kelenföldtől a Népligetig és még tovább." https://www.vg.hu/vallalatok/korvonalazodik-mar-az-uj-cirkusz-terve-2-782645/ - 2019. augusztusban aztán kormányhatározat döntött: a Cirkuszművészeti Központnak - a fentebb felsorolt ÖSSZES épületével - a Terézvárosban, a tervezett Podmaniczky Parkban kell lennie. https://magyarnemzet.hu/kultura/fekete-peter-szeretnenk-hogy-europai-csucsintezmeny-legyen-a-nemzeti-cirkuszmuveszeti-kozpont-7183610/ - 2019. októberben, az önkormányzati választáson megbukott Terézváros fideszes vezetése (Hassayval) és a főváros fideszes vezetése (Tarlóssal). - 2019. novemberben Terézváros új önkormányzata (ragaszkodva a Podmaniczky Park projekt CIRKUSZ NÉLKÜLI, EREDETI, tartalmához) változtatási tilalmat rendelt el, amely érintette Cirkuszművészeti Központ tervezett helyét is: "Olyan fejlesztéseket látna szívesen Terézváros önkormányzata a Nyugati pályaudvar környékén, melyek által nagy zöldfelületek jönnének létre, ahol a lakók a szabadidejüket tölthetnék, sportolhatnának és a vasút miatt elválasztott városrészek között kiépülhetne a közlekedési kapcsolat" A fideszes lakájmédiában ez így jelent meg: https://magyarnemzet.hu/belfold/cirkusz-helyett-romok-7747991/ - 2021. január 30., MTI: "A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította egy friss kormányrendelet. A Magyar Közlönyben megjelent másik rendelet szerint első körben a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a kijelölt területen" Továbbá a másutt már oly bevált, fideszes ööögyesség szerint: "A kiemelt beruházás engedélyezésekor nincs szükség - tervpályázatra, - régészeti dokumentáció készítésére, figyelmen kívül lehet hagyni - a területfejlesztésre vonatkozó koncepciót, valamint - a hatályos építési rendeletet." És kész. Mintha nem is lett volna AZ A Podmaniczky Park projekt, amit 2016-ban a kormány támogatott, és amiben SZÓ SEM VOLT sem cirkuszról, sem cirkusz-múzeumról, sem módszertani kutató és cirkuszpedagógiai oktatóközpontról, sem gyakorlótérről, sem cirkuszi szállásokról, sem szakképző intézményről, sem artistaképző főiskoláról. (:-((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
HHH
2021. január 31. 07:27
Nem jó a példád mert szerintem az FSZE is pénztemető. Pl ide lehetne egy teljesen új korház ami megfelel a kor követelményeinek a régiekből egyet meg nyugodtan le lehetne dózerolni. Bármelyiket, mert mind botrányos.
HHH
2021. január 31. 07:26
Nem jó a példád mert szerintem az FSZE is pénztemető. Pl ide lehetne egy teljesen új korház ami megfelel a kor követelményeinek a régiekből egyet meg nyugodtan le lehetne dózerolni. Bármelyiket, mert mind botrányos.
Karbantartó9
2021. január 30. 17:22
Cirkusz? Mi francnak? Tényleg jár még valaki idomított tigrist nézni, ahogy átslisszan a karikán? Ezek az állatok két előadás között egy pici ketrecben élnek, ez tényleg jó? Ráadásul a cirkusz hangulata a sátras poros környezetből sehogy nem illik egy fővárosi rohanáshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!