Bemutatta jelöltjét az LMP az érdi választókerületben

2021. január 07. 12:40

A zöld párt Tetlák Örsöt indítaná 2022-ben Pest megye 1-es számú választókerületében.

2021. január 07. 12:40
null

A kormányoldal legesélyesebb kihívójaként mutatta be Tetlák Örs érdi LMP-s alpolgármestert Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatón. Tetlák Örs azt mondta: a Pest megyei 1-es számú választókerületbe tartozó hat település hangja kíván lenni az Országgyűlésben, és nem egy pártközpont utasításának végrehajtója.

Az LMP elnökségi tagja kijelentette: az előválasztást jó módszernek tartja arra, hogy az ellenzék megtalálja a kormányoldal legjobb kihívóját, így maga is el kíván indulni azon. Tetlák Örs hangsúlyozta: közösségi tervezésre, nagyobb együttműködésre törekszik a polgárokkal, és kiáll amellett, hogy az érintett települések ne „zárványok” legyenek, hanem képessé váljanak az együttműködésre. Kiemelte, a zajvédelemre, a légszennyezettség leküzdésére vagy munkahelyek létesítésére közösen kell törekedniük.   

Szerinte az sem fordulhat elő a jövőben, hogy egy ipari parki beruházás vagy egy veszélyes üzem betelepülése komoly kihívás elé állítja a lakókat. Érden is zöld, fenntartható város kialakítására törekszik – mondta –, és reményét fejezte ki, hogy ez modellként szolgálhat a többi település számára is.

Schmuck Erzsébet szerint „az ellenzék megtanulta a leckét”, tudja, hogy egy sikeres kormányváltáshoz minden választókerületben csupán egy jelöltet állíthat a kormányoldallal szemben.   

Hangsúlyozta: Tetlák Örs ismeri a térségben élőket és problémáikat, de a jövő generáció lehetőségeit is szem előtt tartja. Elkötelezetten kiállt az Elvira major megvédéséért és a korrupció ellen, és az egyik feltárója volt az Érdet Sóskúttal összekötő, építési hulladékból illegálisan kialakított úgynevezett fehér útnak is – hívta fel a figyelmet. A tájékoztatón mindkét politikus teljes felgyógyulást kívánt Érd korábbi alpolgármesterének, Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselőnek, akit koronavírussal kezelnek kórházban.

 

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2021. január 07. 20:34
JÓVAN!
Magicus
2021. január 07. 17:45
Az lmp még úgy gondolhatja,hogy érdekel valakit mit mond a szélesvásznú smukk nénnye? Oszt hetero a csákó vajon ,mert a pártban nem tudni ki az az asszonnyság vagy férfiasság,lásd ungár family péterklára:)
marica61
2021. január 07. 16:10
zöldike EZ A JELÖLT SAJÁT JELÖLT VAGY A MOSLÉK KOALICIO JELÖLTJE????????????????
Burmin
2021. január 07. 14:38
Mármint a körzetben , de mit szól ehhez az összes többi, nem az van hogy előválasztás ? Lesz még itt marakodás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!