Illegálisan fotózkodott egy idősotthonban a komáromi DK-s képviselő

2021. február 17. 09:40

Nemes Andrea súlyosan megsérthette a járványügyi korlátozásokat.

2021. február 17. 09:40
null

A járványügyi szabályok súlyos megsértésére derült fény a komáromi Idősek Otthona és Otthonházában – írta közösségi oldalán a Komáromi Fidesz a Magyar Nemzet tanúsága szerint. A poszt szerint a helyi baloldal vezetője, Nemes Andrea (DK) a kisváros idősotthonában adott át védekezési eszközöket a személyzetnek, majd a december óta érvényben lévő látogatási tilalmat megszegve az intézményben készíttetett fotókat magáról.

A lap hozzátette: a baloldal 2019-es polgármesterjelöltje emberéleteket veszélyeztethetett a helyi Fidesz szerint. Bejegyzésükben azt írták, az idősotthon számára minden védőfelszerelés biztosítva van, érdekesnek tartják, hogy Nemes Andrea korábban hol közérdekű adatigénylésekkel, hol politikai hisztériakeltéssel folyamatosan akadályozta és támadta a helyi járványkezelést, amikor viszont politikai haszonszerzésből kell fotózkodni, egyből megjelenik.

„Követeljük, hogy az intézményt fenntartó helyi önkormányzat azonnal rendeljen el belső vizsgálatot az ügyben, a Demokratikus Koalíció politikusát, Nemes Andreát pedig felszólítjuk a bocsánatkérésre és a közéletből való azonnali távozásra!” – zárul a Fidesz komáromi szervezetének bejegyzése.

A Magyar Nemzet információi szerint a jobboldali városvezetés gyorsított eljárásban vizsgálja ki az idősotthon esetét annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljon elő, hogy bárki az ott lakók életét veszélyezteti. Megírták: a DK-s politikus közösségi oldaláról azóta törölte a posztot, a baloldali pártok pedig mélyen hallgatnak az ügy kapcsán.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szarcsi1
2021. február 17. 12:43
Mocskos DK. Hogy lehet, egy DKs patkányt beengedni az örögek közé, miközben a beteg saját hozzátartozóit nem engedik be?
Bitrex®
2021. február 17. 12:38
Csak húsz frissen mosott maszkot akart átadni Dobrev Klára nevében.
villogókékfog
2021. február 17. 11:39
Úgy látom lesz itt pár előrehozott választás:-)
nyugalom
2021. február 17. 11:37
Tessek mar vegre büntetni, fenyegetes, meg ez, az jar, de meg nem hallottunk nev szerint senkiről, akit megbüntettek volna lazitasert, remhirért stb. Ezek azt csinalnak, amit akarnak! Szabó Balinttal mi törtent? Botka et azonnal köpködött, de miert is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!