168 Óra: Tévesen írtuk azt, hogy a közmédia filmet forgat az őszödi beszédről

2021. április 13. 11:04

Közleményben ismerte el az újság, hogy a közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat.

2021. április 13. 11:04
null

„Az őszödi beszédről és a tévészékház ostromáról készülő játékfilmmel kapcsolatban cikkünkben tévesen azt írtuk, hogy a filmet a közmédia forgatja. A valóság ezzel szemben az, hogy a közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat, és ilyen szerződése sincs egyetlen produkciós céggel sem.

Szerkesztőségünk az információval kapcsolatban nem a tőlünk elvárható alapossággal járt el, hiszen küldetésünk szerint azért dolgozunk, hogy elfogultság nélkül, hitelesen tájékoztassuk a közvéleményt minden hírről. A tévedésért az érintettektől és olvasóinktól is elnézést kérünk. A hibából levontuk a megfelelő konzekvenciát”írta a 168 Óra keddi közleményében.

Vasárnap írtunk róla, hogy sajtóértesülések szerint elkezdték forgatni a Szabadság téren a Gyurcsány-filmet, mely őszödi beszéd utáni eseményekről fog szólni. A Telex újságírója abból következtetett erre, hogy felállítottak egy díszletet a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt. A lap többet nem erősített meg, mint írják „ennél többet viszont csak pletykákból tudni a jó eséllyel nagyon erős politikai töltettel készülő, a 2022-es választások előttre összeálló filmről”. Az értesülést a közmédia is közleményben cáfolta.

Fotó: MTV székház ostroma 2006-ban. atv.hu

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. április 14. 05:53
168 óra volt az ami megtalálta Palibácsi szak dolgozatát, Ugyancsak a 168 óra volt ami nem találta meg Feri bácsi szakdolgozatát. Borásztak, reggel, éjjel és este.
Nagyhuba1
2021. április 13. 20:07
Már megint kiderült egy szemétség!
nyugalom
2021. április 13. 13:47
A zsirdisznót nem kellene ezekkel együtt perelni?
fogas paduc
2021. április 13. 13:01
megszoktuk, mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!