Boldog hazatérést, Marika! – Eperjes Károly búcsúzik Törőcsik Maritól

Sajnos már régóta esedékes volt szomorú halála, mégis nagy fájdalmat éreztem, amikor meghallottam hírét. Az ember készül-készül, így voltam a szüleim elvesztésénél is, de amikor bekövetkezik, arra a pillanatra nem lehet felkészülni.

Sok szép emlék jut az ember eszébe ilyenkor. Például amikor a színművészetire felvettek, lévén környékbéli, Fertő-tavi fiú, vettem a bátorságot és örömömben becsöngettem Marikához Velemben: „Kezit csókolom, Eperjes Károly vagyok, felvettek a főiskolára!” – mondtam, ő meglepődött, és nem dobott ki. Ez volt életem első személyes találkozása vele. Emlékszem arra is, hogy amikor egy szerep miatt nagyon meghíztam, Marika odajött hozzám, és azt mondta: „Szamóca, azért ez nem szép; egy férfi színész adjon magára!” Mire én szabadkoztam, hogy hiszen csak egy szerep miatt van az egész, csak annyit mondott: „De aztán sürgősen fogyjon vissza!”

Színészi pályafutásom egyik legszebb korszaka volt az ott töltött idő. Soha nem felejtem el, Marika magához hívott a társulati megbeszélés végén, és azt mondta: „Szamóca, mondja meg a barátjának (Csámpi – Gáspár Sándor, a szerk.), nem haragszom rá, hogy felállt és kiment az ülésről, de ha majd egyszer maguk kapnak éjjel fél1-kor egy telefont… – és itt elsírta magát, nem tudta befejezni. 

Hogy mi történhetett, ki kényszeríthette, hogy lemondjon a Művész Színház éléről, azt most már magával vitte a sírba. Filmben volt édesanyám (Indián tél), lehettem sokszor partnere (A turné), a színpadon pedig jelen volt annál a pillanatnál, amely életem egyik fordulópontja volt. Vasziljevvel próbáltuk Dosztojevszkij A nagybácsi álma című darabját, amikor a kettős jelenetünket leállította a rendező... Akkor hallani véltem egy Hangot, amely végleg a jó irányba fordította az életem.

Fantasztikus, különös színésznőt vesztett a magyar és az egyetemes színjátszás, de itt él bennünk továbbra is, szerettük és szeretjük őt. Boldog hazatérést, Marika!

Címlapkép: Földházi Árpád