Jordán Tamás: A közönség rajongott Törőcsik Mariért

2021. április 16. 13:35

Jordán Tamás színművészt szoros barátság fűzte a pénteken elhunyt Törőcsik Marihoz, akiről azt mondta, rajongott érte a közönség.

2021. április 16. 13:35
null

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után érte a halál. Jordán Tamás elmondta: ugyan ritkán játszott vele színpadon, első találkozásuk Törőcsik Marival a 25. Színházban 1976-ban történt, amikor Iglódi István rendezte Fejes Endre Cserepes Margit házassága című darabját, ebben a férjét játszotta.    

Elmondta:

amikor a Nemzeti Színház igazgatója volt, Törőcsik Mari a társulathoz tartozott.

Egyik rendezésében, Csiky Gergely Buborékok című darabjában megkérte, hogy legyen a játékmester, ezt a próbafolyamatot együtt csinálták végig. Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra, és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával a közös házuk.

„Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt” – mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.    

A Nemzeti Színházban a Lear királyban játszottak együtt,

Törőcsik Mari a Bolond szerepét, ő pedig Gloucestert alakította.    

Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, amely nagy sikert aratott. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabja volt ez, a közönség pedig ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
piscsik
2021. április 17. 04:48
Szerettem veled dolgozni Tamas. Jo egészséget kivanok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!