A magyar szülőknek fontos ünnep a gyermeknap

2021. május 28. 13:35

Tízből kilenc szülő szerint gyermeke megosztja vele az örömét, 81 százalék pedig úgy gondolja, azt is elmeséli neki, ha bánat éri.

2021. május 28. 13:35
null

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) ezer fős, reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a 18 év alatti gyermeket nevelő családok közül tízből nyolcan megünneplik május utolsó vasárnapját. Minél fiatalabb a válaszadó, annál inkább fontos számára, hogy megemlékezzen erről a jeles napról. Arra a kérdésre, hogyan ünnepelnek, a megkérdezettek többsége (64 százaléka) azt válaszolta, közös családi programokkal, 33 százalékuk ajándékokkal, 29 százalékuk pedig valamilyen szabadidős tevékenységgel kedveskedik gyermekének.

A május 20-23. között zajló kutatás arra is rávilágított, hogy tízből kilenc szülő szerint gyermeke megosztja vele az örömét, 81 százalék pedig úgy gondolja, azt is elmeséli neki, ha bánat éri. Mindez bensőséges kapcsolatra utal. Elsősorban az édesanyákhoz fordulnak a gyermekek, és a nagycsaládos szülők érzik leginkább, hogy gyermekeik nyitottabbak feléjük (86 százalék). A gyermekes válaszadók több mint negyede (27 százalék) arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány alatt jobb, szorosabb lett gyermekével a kapcsolata, kétharmaduknak ugyanolyan maradt.

A szülők döntő többsége (70 százaléka) ismeri gyermeke barátait, kétharmaduk pedig rendszeresen szervez családi programokat. A válaszadók 38 százaléka nyilatkozta azt, hogy gyermekét táborba küldi a nyári szünet alatt. A nagycsaládosok körében volt a legnépszerűbb ez a nyári programlehetőség: 53 százalékuk szeretné, ha gyermekei táboroznának idén.

Fotó: Pixabay

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2021. május 28. 14:08
Végre geriferi is játszhat egy kicsit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!