Orbán Viktor: Hámori József tudós polihisztora volt a magyar kultúrának

2021. május 31. 12:43

Hámori József Széchenyi-díjas biológust hétfőn helyezik örök nyugalomra Budapesten.

2021. május 31. 12:43
null

Levélben fejezte ki együttérzését a gyászoló családnak Orbán Viktor miniszterelnök Hámori József professzor, korábbi kulturális miniszter halála kapcsán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Az életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológust hétfőn helyezik örök nyugalomra Budapesten. Orbán Viktor levelében úgy fogalmazott:

vannak tanárok, akiknek a társaságában szinte ragad az emberre a tudás,

és pillanatok alatt érthetővé válnak azok a tudományos összefüggések is, amelyekről addig azt gondoltuk, hogy talán sohasem érünk fel hozzájuk. Hámori József professzor úr ilyen tudós polihisztora volt a magyar kultúrának, aki nemcsak kiválóan ismerte az emberi agy működését, hanem arra is igyekezett megtanítani bennünket, hogyan és mire használjuk a fejünket – írta a miniszterelnök.    

Nem maradt külföldön

Hozzátette: Hámori József kutatási területének szaktekintélyeként a világ legnevesebb intézményeiben taníthatott, mégsem jutott eszébe soha, hogy a neki felajánlott állások egyikét elfogadva külföldön maradjon. „Hálásak vagyunk, hogy kivételes tudományos pályafutása és oktatói munkája mellett arra is tudott időt szakítani, hogy rektorként irányítsa szeretett városa egyetemének fejlesztését, az első polgári kormány idején pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma első minisztereként szolgálja hazánkat. Kérem, fogadják őszinte együttérzésemet és engedjék meg, hogy e nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek” – írta a gyászoló családnak a miniszterelnök.

(MTI)

MTI: Fotó/Máthé Zoltán

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AROON
2021. május 31. 13:18
Részvétem a családnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!