Vera Jourová szerint az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a pedofiltörvény

2021. június 30. 21:06

Ez a legnagyobb vágya, ugyanis a jogszabály szerinte diszkriminálja az LMBTI-közösség tagjait.

2021. június 30. 21:06
null

Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja azt tartaná a „leghelyesebbnek” és „az a legnagyobb vágya”, hogy ne lépjen hatályba az a magyar törvény, amely „az LMBTI -közösséghez tartozó személyeket (...) nemcsak nemi orientáció alapján megkülönbözteti, hanem sérti a szólásszabadságot is” – erről a cseh biztos a brüsszeli testület szerdai sajtókonferenciáján beszélt újságírói kérdésre válaszolva.

Elmondta: teljes mértékben osztja Ursula von der Leyennek, a bizottság elnökének a véleményét, miszerint a magyar jogszabály szégyenletes, azonban nyomatékosan kijelentette, hogy

a törvény esetében nem alkalmazható a jogállamisági feltételességi mechanizmus.

A mechanizmust olyan jogállamisági szabálysértések esetére hozták létre, amelyek az unió költségvetését érintik – emelte ki.

Jourová úgy vélte továbbá, hogy a bizottság gyorsan és határozottan lépett fel, szinte rögtön a törvény elfogadása után levélben kértek magyarázatot a magyar kormánytól a jogszabállyal kapcsolatban. Hangsúlyozta:

amennyiben a választ – amely csütörtökre várható – nem találja a bizottság kielégítőnek, akkor nem fog habozni, hogy jogi síkra terelje az ügyet,

amely elérheti az uniós bíróságot is. Ha a bíróság is helyben hagyja a testület panaszát, az akár pénzügyi szankciókat is eredményezhet - emlékeztetett Jourová.

(MTI)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2021. július 05. 21:52
Ez a Vera kezdje csak a benesi törvényekkel. Sunyi szar cseh.
Wezuv
2021. július 02. 06:54
1. Azt se tudja, hogy már elfogadták és hatályos? 2. Egy köztörvényes, elítélt bűnöző osztja az észt?
pindos
2021. július 01. 14:40
Csakxólok! Ha a gyerekeimet,unokáimat büntetlenül vegzálná egy génhibás,akkor valahogy eszembe jutna ez a jurova(vagy a tök tudja mi a neve).A saját fatornyos falujában álljon ki a selejt mellett, sejtem ezt már nem meri megtenni.
zakar zoltán béla
2021. július 01. 09:57
drámai a helyzet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!