Dobrev Klára: A járvány kormányzati félrekezelése miatt halt meg több tízezer idős honfitársunk

2021. augusztus 10. 16:00

A Demokratikus Koalíció szerint a járvány kormányzati félrekezelése okozta több tízezer idős honfitársunk halálát.

2021. augusztus 10. 16:00
null

„A 24.hu perelte ki azokat az adatokat, amelyek szerint a tavalyi halálozási többlet 90%-át, tehát a járvány áldozatainak 90% százalékát az idősek tették ki. Csak 2020 november-decemberében 26 ezer nyugdíjas halt meg az országban, ami azért drámai, mert az elhunytak jelentős részét meg lehetett volna védeni egy felkészült járványkezeléssel” – állítja Dobrev Klára. 

A Demokratikus Koalíció szerint a járvány kormányzati félrekezelése okozta több tízezer idős honfitársunk halálát.

„Az Orbán-kormány a járványban is az időseket tartotta feláldozhatónak, a nyugdíjas áldozatok rendkívül magas száma 17 milliárd forintos spórolást jelentett a kormánynak a nyugdíjkiadásokban. Az időseknek adták a nagyrészben hatástalan kínai vakcinát is, holott épp nekik nem lett volna szabad, és semmilyen segítséget nem adtak az időseknek, sőt, a DK azonnali, 50 ezer forintos támogatásról szóló javaslatát is lesöpörték az asztalról. Soha többé nem fordulhat elő, hogy a kormány járulékos veszteségként tekintsen az idősekre. Az a kormány, amely nem becsüli az életüket végigdolgozott időseket, és nem védi meg őket egy világjárványban, a legsúlyosabb bűnt követi el, amit egy kormány elkövethet” – áll a közleményvben.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. augusztus 12. 19:49
tévedsz lúvnya! a ti ellen oltási propagandátok miatt!
makapaka2
2021. augusztus 12. 15:40
Dobreva egyre aljasabb,már utolérte a szemkilövetőt!
syphax
2021. augusztus 12. 13:20
AHA! NEG AZÉÉÉ' MER' A KANYI NAGY KAMPÓS ORRODON NYŐTTT EGY NAGY SZŐRÖSVÖRÖS SZEMÖLCS----BAMMEG DOBREFFKLÁÁÁRI!
DE JÓ
2021. augusztus 11. 21:32
Azta, micsoda kiszámított, aljas, mocsok, féreg uszítás ez. HAZUDSZ, KLÁRA, MINT A FÉRJED! Tegyük hozzá, a járvány első időszakában Farkasházy Tedy már megpróbálta telesikítozni az országot, hogy a kormány oda dobja a nyugdíjasokat áldozatnak, hogy csökkenthesse nyugdíj kassza terheit, de aztán az intézkedések mellett kénytelenek voltak kussba tenni a témát. Tegyük hozzá, ELLENZÉKI ismerőseim, és nagyhangú baloldali trollok itt Mandineren teljesen elítélték a nyugdíjasok előre vételét az oltásban, mert szerintük a többiek fontosabbak. Tegyük hozzá, ti beszéltetek ember kísérletről, ti akartátok, hogy várjunk még, várjunk még az oltásokkal, majd csak akkor, ha az Unió végre nekünk is méltóztat vakcinát juttatni, és a keleti vakcinákat azóta is megállás nélkül támadjátok. Tegyük hozzá, hogy a védekezési intézkedések kapcsán tele sikítoztátok a világot a fegyveres fasiszta diktatúra rémképével, ha a kormány zárni akart, akkor tüntetést szerveztetek ellene, ha nyitni akart, akkor zárni akartatok. Tegyük hozzá, hogy az oltási regisztrációt adatgyűjtésnek hazudtátok, az érettségi és a focimeccsek kapcsán nemzethalált sikítoztatok, az oltási igazolványt a szabadság két lábbal tiprásának sikítoztátok. Tegyük hozzá, amikor a fél világ beszerzői egymást taposták Kínában a lélegeztető gépekért, akkor ti ezeket pocsokondiáztátok. Tegyük hozzá, 2020. év végén még nem voltak vakcinák, a Covid pedig kezdettől fogva az idősebbekre volt a legveszélyesebb. Most meg azt hazudod a szemünkbe, hogy ma Magyarországon a kispénzű nyugdíjasoknak nincs esélyük rendes kórházi ellátásra, és ezért meghaltak, meghalnak. - Nagyon bízom abban, hogy nagyon sokan gondoljuk úgy, hogy a HAZUDOZÓ, az országot csődbe vivő, ex-kommunista kormányfő, éjjel nappal HAZUDOZÓ, a bosszúért az országot is eladó felesége soha nem lehet ennek az országnak a vezetője. - De jó, hogy nem ők kormányoznak !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!